Az akció előtti fejezet felkészítésére írt szösszenet

Na, gyerekek a címet remekül megfogalmaztam. Piros pont nekem. Szóval, az van, hogy ma kezdtem el írni a 13. fejezetet és megvilágosodtam! Fel kell rakni ilyen kis átvezető szöveget, hogy izgatottak legyetek a nagy akcióra. :) Igazából, nem tervezek már olyan sok fejezetet ... :$ Mivel jön a suli, is nem lesz időm írni. Jaj, de elfoglaltak vagyunk. De most komolyan.

Lauren egyszerre volt boldog és kétségbeesett. Vajon mit keresnek itt a szülei? Egyáltalán mit keres ő itt? Hiszen… várjunk csak. Mintha most állt volna össze neki a kirakós darabja. Felcsillant szemmel nézett hol az anyukájára, hol az apukájára majd a nővérére.
- Mit kerestek Ti itt? – a lány szinte majdnem felsikított örömében. Meg se várta a választ, ismét a családja nyakába ugrott. Olyan sok erőt adott neki az, hogy itt lehetnek vele a szerettei, hogy azt le sem lehetett írni. Túl boldog volt ahhoz, hogy ezt a jelenetet bármi is elrontsa.
- Beszéltünk Chrissel. Ő adta meg a nyaraló címét. – viszont ez a válasz áramütésként érte Laurent. Megfagyott az ereiben a vér. Hirtelen legyökerezett a lába a tengerparton, és úgy érezte, moccanni sem bír.
- Mi? – ezt szinte nem is kérdésnek szánta, csak muszáj volt kimondania, hogy a feszültség enyhüljön benne. Majd megrázta a fejét. – Nem számit, a lényeg, hogy itt vagytok. – annyira örült a családjának, hogy könnyek szöktek a szemébe.

Damon Salvatore ott ült az ágyán és várta, hogy történjen valami. Bármi. Akármi. De nem történt. Csak az óra kattogását hallotta, és ez az egyetlen hang visszahangzott a fejében. Idegesítő volt. Sőt! Már majdnem bekattant. Az elmúlt két napban nem történt semmi, amiért érdemes lett volna bármi életjelet mutatnia. Végül is, ha úgy nézzük, ki hiányolhatja? Ekkor mintha megvilágosodott volna, eszébe jutott egy fontos dolog. Két nap múlva hívj fel! Szinte kikapta a nadrágzsebébe becsúsztatott elegáns kinézetű telefonját. Az ajtó mellett lévő fogashoz botorkált, és előhalászta a bőrdzsekijében lévő „névjegyet”. Tárcsázta a számot, és várta, míg felveszi valaki.

- Pontos vagy. – mondta a nő a másik oldalon túlbuzgó hangon.
- Szóval, mi a terv? – Damon most nem volt olyan hangulatban, hogy bárkinek is a kedvére tegyen. Elhatározott egy dolgot, és azt akarta megvalósítani, nem volt köntörfalazás.
- De ingerül vagy – a nő csak még jobban idegelte a férfit. Csak azt tartotta kordában Damont, hogy van egy cél, amiért megéri küzdeni. – Szóval, ezen a hétvégén, vagyis holnap fogunk betörni a Vízió épületébe. Onnantól már csak annyi a dolog, hogy pár őrt leüss, stb. stb. Kihozod Laurent, és utána felrobbantjuk az épületet. Ennyi. – foglalta össze röviden.
- Hol találkozzunk holnap, és mikor? – Damon hangja izgalommal volt tele, egyszerűen nem bírta felfogni, hogy akár együtt is lehet azzal a bizonyos hőn szeretett lánnyal, akiért oly’ rajong. Most vajon mi lehet vele? Jól van? Ezek a gondolatok vették birtokba a férfi elborult elméjét, de még annyira józan volt, hogy megértse a választ a telefon másik oldaláról.
- A kocsmánál, ahol legelőször. Délután két órakor. Legyél jó!
- Várj! Mi a neved? – tette fel a férfi a kérdést, mielőtt a nő lecsaphatta volna a telefont.
- Nikita. – a végét szinte alig értette, mert a nő megnyomta a hívásmegszakítás gombot.

Megkérhetnélek titeket valamire? Elkészült a legújabb videóm (juppí) és szeretnélek megkérni titeket, hogyha van YT-s csatornátok, legyetek szívesek iratkozzatok fel! Nagyon sokat jelentene. Köszönöm. Ha nincs is YT-s fiókod, akkor írjatok kommentárt ide. :D

12. fejezet

Remélem, már izgatottak voltatok a fejezet miatt. Hát, itt is lennék. Nem tudok mit hozzáfűzni, jó olvasást! Következő fejeztet nem tudom mikor hozom, de igyekszem hétfőre megírni. xoxo; nicolee

- Josh... Josh Seagal. - Lauren ízlelgetni kezdte az idegen nevét. Elmosolyodott. Ezernyi gondolat cikázott át az agyán, amit nem tudott megmagyarázni. Az összes ezzel a különleges idegennel kapcsolatos volt. Egyik része vágyódott a pátyolgatás után, amit eddig kapott, a másik pedig azt búgta: "nincs szükségem a segítségedre, felnőtt nő vagyok".  Végül úgy döntött, egyszerűbb lesz, ha bemutatkozik.
- A nevem McKenzie. Lauren McKenzie. - a lány pisztolyhoz hasonló módban tartotta a kezét, miközben komoran vizslatta a másik pár szemét. Ugyanolyan hangnembe mondta, mint az előbb Josh. Kissé lejárt duma volt, és korántsem egyedi, mivel egy James Bond filmből szedték mindketten. Végül nem bírta tovább az ifjú hölgy, s elröhögte magát. A fiú, pontosabban férfi is elmosolyodott. 
- Menj, vegyél egy finom fürdőt! - biccentett felé, s kezébe nyomott egy selymes, puha törülközőt. Lauren nem bírta megállni, hogy ne simítson végig a "kendőn". Ismét elmosolyodott. Az idegen mellett felszabadultnak érezte magát, pedig csak pár perce kerültek beszélgető viszonyba. Lauren bólintott. Elindult, de hirtelen meg is torpant. Kérdően fordult vissza Josh felé.
- A folyosó végén jobbra - vigyorgott rá, majd a tálca felé fordult és valószínűleg a konyha felé vette az irányt.  Ő is megtorpant egy pillanatra. - Ruha is kéne, nem?! Várj! - mutatta fel a tenyerét, és köddé vált. Pár tizedmásodpercen belül egy helyes inggel tért vissza. A teteje szürkébe ragyogott s feketébe ment át, hátul pedig megkötős volt. Laurennek tetszett. Az ing alatt egy szaggatott farmer is tartózkodott. Josh közelebb lépett a lányhoz, majd tett még egy lépést, s még egyet. A férfi és a hölgy közötti távolság csökkenni kezdett. 
- A barátnőd nem bánja? - kérdezte, s a hangja elcsuklott. Nem ismert magára. Josh már olyan közel lépett hozzá, hogy Lauren törülközőt tartó keze és a férfiruhát tartó keze összeért. 
- Nincs barátnőm - mosolyodott el sejtelmesen. - Ez a nővéremé. Néha itt nyaral. Nézz ki az ablakon! - Lauren követte a férfi ujját és pillantását. Amikor megtalálta a célt, szó szerint tátva maradt a szája. Az ablakhoz rohant.  Mint egy kisgyerek az orrát az ablaküvegnek nyomta, mintha így közelebb lenne a külvilághoz. Josh gyorsabb tempóra váltott, s ő is odaért az ablak mellé. Kezével az ablakpárkánynak támaszkodott, ezzel majdnem megölelve a lányt. Lauren érezte a férfi leheletét a nyakán, s majd' elolvadt. Oldalra fordította a fejét, így egy óceán kék szempárral találta szembe magát. Nyelt egyet. Egy másodpercen belül átvillant az agyán egy dolog... De nem tette! Erős volt, határozott. Nem hagyta, hogy egy idegen ilyen hamar levegye a lábáról. Immár teljesen megfordult, szúrósan Josh kezére nézett, mintha fel akarná robbantani azt. A férfi vette a célzást, s "útjára engedte" a lányt. Lauren sietős léptekkel a fürdőszoba felé vette az irányt. Az ajtónál megállt, s lopva visszanézett a férfira. Josh ugyanott állt, és ŐT nézte. Ragadozó szemekkel, mintha fel akarná falni. A lány átlépte a küszöböt, de ekkor majdnem szívrohamot kapott, mivel Josh termett előtte. A szívéhez kapott, és próbált elfojtani egy sikolyt. A levegőt szaporábban kezdte venni.
- Fürdősót találsz a kád szélén, nagyon jó, próbáld ki! - kacsintott, s ismét köddé vált, ahogyan az előbb. Lauren immár nyugodtan csukta be az ajtót. A kádhoz lépett, s megengedte a csapot. Lehámozta magáról a koszos, piszkos, elnyúlott ruhákat. A ruhákat összehajtogatta és a mosakodó alatt lévő kukához lépett, kinyitotta a tetejét és beledobta a cuccot.
- Véged. - lihegte a semminek. Megrázta a fejét, mintha ki akarná űzni a gondolatot a fejéből, hogy mennyire nem normális. A kádhoz lépett, és beleszórta azt a híres fürdősót amiről Josh beszélt. Belelépett a kádba, és azonnal érezte ennek az illatos sónak az elragadó mámorát, amely egyből ellazította. Az izmok kicsit megenyhültek, az elmúlt napok nagy terhelései miatt. Lauren úgy gondolta, hogy nem csak az energia kezd visszaszállni belé, hanem az életkedv is. A csapból még mindig folyt a víz, de a lány nem bírta tovább. Elaludt.

Lauren szemhéjai szinte kipattantak, amikor megérzett egy finom kezet a derekán. A férfi a nyakához hajolt, és beledünnyögte:
- 'Reggelt! - csókot hintett a lány kecses, édes nyakrészére. Lauren beleborzongott a pusziba. Megfordult, és egy csodálatos kék szempárral találta szembe magát. Mely az óceánra emlékeztette és olyan volt, mint egy drágakő... Például a lapis lazuli. Lauren soha nem tudta megunni ezt a látványt. Elmosolyodott.
- Mi olyan vicces? - kérdezte a férfi csábos hangon. Bár, nem kellett ahhoz így beszélnie, hogy bármelyik nőt levegye a lábáról. Elég volt csak félmosolyra húznia a szépen ívelt ajkait, vagy kivillantani 1500 wattos mosolyát.
- Semmi - búgta Lauren, és még közelebb húzódott a férfihoz. 
Ez az illúzió kezdett megszűnni, és egy új vette birtokba a lány elméjét. Eleinte csak az vette észre, hogy az emlékképek metrószerű gyorsasággal mennek el mellette. Majd beleütközött egybe, és mielőtt megláthatta volna a jelenetet, teljes életnagyságba ott volt. A bálterembe. Azzal a férfifal, akiért nagyon rajong. Akinek gondosan beállított fekete frizurája volt, és elbűvölő, rabul ejtő szemei. Damon. Damon Salvatore. Így hívják. 
Lauren előtt gyorsan lejátszódott az a jelenet is, mikor Michaellel beléptek a bálterembe. De köztük nem volt olyan szenvedély, és "elektromosság" mint Damon és Lauren között. 
A lány hirtelen azt vette észre, hogy Damon kezei közt van, és éppen a csók jött volna, mikor...
Vízcsobogás. Nem sok híja volt, hogy Lauren feje a víz alá bukkanjon. Elzárta a csapot, majd nagy erőt vett magán és elkezdett mosakodni.

Körülbelül 10 perc múlva frissen, és üdén lépett ki a fürdőszobából. Széles mosoly tátongott az arcán, az illúzió miatt. Annyira jó volt Damonnel lenni. Még ha csak elméletben is. 
- Wáó! Mi ez a jó kedv? - kérdezte Josh, az ajtó mellett állva. Sokat mondó mosoly terült szét az arcán. Oldalra döntötte a fejét, s így várta a lány válaszát.
- Jó volt felfrissülni - füllentett Lauren. Igazából, nem is volt füllentés, mert tényleg nagyon jól esett neki az, hogy mosakodhat. 
- Arra gondoltam, hogy megmutathatnám neked a környéket. - vetette fel az ötletet, mire a lány mosolya még szélesebb lett. 
- Rendben, oké. Felőlem. De kérhetnék egy hajkefét? - kérdezte. Josh ismét eltűnt, és egy másodperc sem telt el, mire felbukkant. Laurennek ettől a sok eltűnés/feltűnéstől megfájdult a feje. Bólintással jelezte, hogy köszöni szépen. Elmerült a fürdőszobában, míg megfésülködött és próbálta rendbe szedni a sérüléseit is. 
- Hozzak kötszert, sebtapaszt? - érdeklődött kedvesen Josh. A lány megrázta a fejét. - Esetleg fájdalomcsillapítót. Nem fáj valamid? 
- Azt elfogadnék, köszönöm. Tompán hasogatnak a sebeim. A nyakamnál pedig lüktet. Szóval, legyen két szem gyógyszer... Oké? - Josh megcsóválta a fejét. A csuklójához hajolt, és erősen átszakította a bőrét.
- Idd! Ez fájdalomcsillapító. - motyogta. Lauren nem mert. Félt a vámpíroktól, Markus után. - Na! Nem bántalak. - biztatta a lányt, mivel látta a szemében az ijedséget és a félemet. Lauren erőt vett magán, és egy bátor lépés után szinte rátapadt a csuklóra. Szívni kezdte a vérét, és érezte, ahogy a különös ízű folyadék lecsorog a torkán. Kicsit kirázta a hideg, de nem foglalkozott ezzel, mivel sokkal jobban lett, és a fádalmai megszűntek. Elégedetten törölte le a szájáról a vért.

- Sokkal hamarabb felszívódik, mint egy átlagos gyógyszer. - tette hozzá nevetve. A lány bólintott, miközben neki is nevethetnéke támadt, de nem nevetett. Eszébe jutott Damon. Most az kívánta, bárcsak vele lenne egy szobába és nem Joshhal. Félreértés ne essék, kedvelte a férfit, de ő NEM Damon volt!
A lány szemébe könnyek gyűltek, és ismét erőtlenül csusszant a földre. Josh is csatlakozott hozzá, és finoman átkarolta Lauren vállát. Nem szólt semmit, csak csitítani próbálta. Úgy csinált, mint egy barát. Aki szavak nélkül megérti, mi a baja a másiknak. Mint egy legjobb barát... 
A lány elméjébe ezer, sőt, százmillió gondolat úszkált egyszerre. Nem kellene egy férfi előtt sírnia. Nem kellene Damon után vágyódnia. Semminek nem így kellett volna történnie! Hirtelen elrugaszkodott a talajtól, és vámpírokat megszégyenítő futással jutott ki a nyaraló elé. Érezte a tenger illatát meg a frissensültekét. Mindezt figyelmen kívül hagyva ment tovább. Egy lerombolódott épülethez. Ott, ahol fogva tartották. A cella mellett volt egy puccos, giccses lakás. Lauren egyből tudta, kié az a villa. Berohant a házba, és a kanapéból felemelve Markust a falnak csapta. A férfi mellett ott hevert Lauren báli ruhája is, a pisztolya is. A lány leguggolt, felvette a fegyvert majd a rövidnadrágjába dugta. Csak most vette észre, hogy olyan erővel vágta neki a falnak a férfit, hogy a ház majdnem összeomlott. Repedezni kezdett.
- Nem leszek olyan, mint te. Nem hagyom, hogy véged legyen. De, szenvedni fogsz! Ezt megígérhetem. - suttogta a fülébe, majd egy izmos, masszív kar felemelte és a tengerbe találta magát. Pontosabban, tengerparton. Az folyadék nyaldosta a lány és a férfi lábát. Lauren kapaszkodott Joshba, mintha ő lenne az egyetlen dolog, ahol biztonságba érezheti magát. Úgy viselkedett, mint egy kislány a macijával. 
- Nem tudtam, hogy ilyen harcias vagy. - mosolyodott el a férfi. 
- Nem tudom, mi ütött belém. Sajnálom. - szabadkozott, közben beletúrt a hajába. Josh vállat vont, majd az arcára fagyott a mosoly. Ekkor hirtelen visszatért egy huncutabb, pajkosabb vigyorgás, és mire Lauren feleszmélt volna már az óceán csodálatos élővilágát látta maga előtt. Felemelkedett a víz fölé, hogy levegőhöz jusson, mivel váratlanul érte a hirtelen oxigén elvonás. Josh is felemelkedett.
- Szeméét - mutogatott a lány vádlóan a férfira, majd elröhögte magát. 
- Éédes.
- SZEMÉT! - mondta nyomatékosítva Lauren, mire Josh ugrott egyet, elkapva őt és együtt a vízbe csobbantak. 
A férfi elfelejtetett minden gondot a lánnyal, és most csak a szórakozás volt a lényeg. Ez az egész, a gyermekkort ébresztette fel Laurenben. Kissé könny gyűlt a szemébe, mikor arra gondolt, hogy mit kellett maga mögött hagynia. De próbálta elfelejteni a gondolatot, és csak a jelennek, mostnak élni. Josh a lány alá nyúlt, és felemelte a vízből. Lauren erőteljesen kapaszkodott a férfiban, miközben folyamatosan röhögött. Már annyira, hogy megfájdult a hasa. 
- Eeeegy, kettőőő... - számolt vissza, de Lauren megállította.
- Ne! Ne! Kérlek, ne! - ellenkezett nevetve, de késő volt. 
- HÁROM! - csobbanás... majd az víz alatt élet csodálatos látványa. Jó, ha harc, hát legyen harc, gondolta Lauren. A víz fölé emelkedett, és annyira felugrott, hogy a víz alá tudja nyomni Josht. De arra nem számított, hogy a férfi megfogja a kezét és magával rántja. Josh egészen a tenger aljáig merült, rá pedig a lány. Lauren haja szinte fátyolként lebegette a férfi körül. Mindketten elmosolyodtak. Josh elrugaszkodott a földtől, megfogta Lauren derekát és felemelkedtek teljesen a víz föléig. 
- Kapaszkodj belém! - tárta szét a karját. A lány félénken udaúszott, s megölelte a férfit. Lehunyta a szemét, és már csak azt vette észre, hogy ismét a bokáig érő vízbe vannak. Lauren igazán csak most döbbent rá, hogy Josh-on csak egy rövidnadrág van. Egyből elengedte a férfit.
- Lauren! - hallotta meg a nevét. Nagyon is ismerős volt számára a hang forrása. Megfordult, és szemben találta magát a szüleivel. 
- Anya, Apa! – kiáltott fel örömében, és a nyakukba ugrott.

Fejlemények :)

Sziasztok, emberek! Itt az ígért új kinézet. Nem is tudom, mit mondhatnék róla. Valamilyen szinten tetszik, de úgy vagyok vele, hogy lehetett volna jobb is. :) Az új fejeztet megpróbálom hétfőre hozni, mivel már itthon vagyok. Próbálok minél több ihletet meríteni, hogy legyen ötletem a többi fejezetekhez is. Mert a sztori vége, meg ilyesmik megvannak nagy vonalban, csak a köztük lévő teret kéne kitölteni valahogy. Na, mindegy. Megoldom! ;) Remélem, várni fogjátok a fejeztet, és nem vesztettem el a történet olvasóinak felét.