Depressziós állapot

Ezt muszáj leírnom. Több blogot is olvasok, itt a blogspoton. (nevet nem szeretnék leírni, mert sok van :P) Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy "Én hol vagyok hozzájuk képest?". Mert nem tudom olyan szépen leírni a gondolataimat, a körülményeket, és mikor olvasom más blogját kicsit bepánikolok. Ne értsetek félre, nem hagyom abba történetet (pedig már megfordult a fejembe), mert tényleg nagyon jól esnek a kommentárok, és az, hogy csak egy csomó követőm. Tényleg! Olyan hihetetlen. Ezért köszönöm. <3 Csak olyan furcsa elhinni, hogy van akinek tetszik az az "ocsmányság" amit alkotok. Ne vegyetek komolyan! Amikor rám jön a hoppáré nem érdemes. :)

7. fejezet

Sziasztok! :)
Na, itt is vagyok a legújabb fejezettel, ami szerintem szörnyű lett... Nagyon nem jó. Bár, ez még mindig csak ilyen átvezető, és a következő is az lesz pedig nem így gondoltam el. De valahogy muszáj felvezetnem azt a bizonyos "eseményt". Helyesírási hibák előfordulhatnak! Elnézést kérek. :) Jó olvasást! (megjegyezném: hogy a következő fejeztek már E/1.-esek lesznek, mert ezt még a szavazás előtt el kezdtem írni E/3.-ba... bár a vége már Michael szemszög :P)

- Mi vagy Te? – kérdezte újra artikuláltan Michael. A lány szívinfarktus közeli állapotba került. Nem tudta, hogy mit is szólhatna. Csak állt ott. Tétlenül. Mint aki nem tehet semmit sem. Végül is, nem tehetett semmit se. Zavartan megvonta a vállát.
- Csak vicceltem. – mondta nevetve a férfi, de hazudott. Így akarta elterelni Lauren figyelmét az eddigi álláspontokról. Ám Michael hazudott. Nem volt megszokott tőle, de most még is arra szánta rá magát, hogy hazudjon. Őszintén megmondva, kezdettől tudta, hogy ezzel a lánnyal nincs minden rendben. Magába elhatározta, hogy utána jár ennek az egész dolognak.
Mikor Mich kimondta az utolsó mondatát, a lányon olyan megnyugvás szaladt át, mint még soha. Kicsit fáradt volt, mivel sokat összpontosított az erejére.
- Na, de most menj! – mosolygott a férfi, majd ő is kilépett a teremből. Lauren egyből a konyha felé vette az irányt. Most még aránylag jó kaja volt. Saláta volt csirkefalatokkal. Ez igazán ízletesnek bizonyult a Vízió* étlapján.
Miután elfogyasztotta az ebédjét, visszament a szobájába. Olyan szokatlan volt számára, hogy eddig még egy „barátja” sincsen. Nincsen szobatársa. Senki nem áll szóba vele. Vajon félnek tőle? Vagy csak látják rajta, hogy mennyire depressziós… és az doszt elég nekik. De most komolyan. Ki akar egy olyan barátot, aki önmagába van roskadva, és nem érdekli senki és semmi?! Laurenre azért nem volt ez igaz. Régen ő volt a suli „vagány” csaja, ha lehet ezt így mondani. Nem érdekelte, hogy a „felsőbbrendűek” beszólnak neki. Mindig kiállt barátnőért, Emmáért és Abigealért. Leült az ágyra. Csak most jutott eszébe, hogy ő annak idején magával hozta a laptopját. Az ágy mellé térdelt, és kivette a bőröndjét. Kihalászta a notebook táskájából a gépét, és azonnal bekapcsolta. Örömmel látta, hogy itt van internetkapcsolat, szóval Wi-Fi-n keresztül tudja fogni a netet. Így beszélgethet a barátnőivel. Gyorsan bejelentkezett az egyik kedvenc programjába, amiknek segítségével tud kommunikálni a többi ismerőseivel. Örömmel látta, hogy Emma be volt jelentkezve a „Windows Live Messenger” szolgáltatásba. Gyorsan ráírt.

- Emma, te jóságos! Muszáj beszélnünk. Eszméletlenül hiányzol. – küldte el üzenetét. Egyből jött a válasz.
- Basszus, Lauren! Hol vagy? Azt mondták a szüleid, hogy nyaralni vagy. De kétlem, mert akkor szóltál volna nekünk.
- Jaj, annyira szeretném elmondani de… - ennyit tudott csak elküldeni, mert gombóc költözött a torkába.
- Mi az, hogy de? Az Isten szerelmére! Barátok vagyunk. – írta kétségbeesetten.
- Jó, figyelj ide! De ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Még Abigeal-nek se. – Lauren mindig is jobban megbízott Emmában.
- Megígérem! – jött egyből a válasz.
- Emlékszel, mikor az uccsó napon kiküldött a tanár?
- Persze. Muris jelenet volt. xD – Lauren erre elmosolyodott.
- Örülök, hogy Te akkor jól szórakoztál. De onnantól felfordult az életem. Egy nagy melák felkeresett a suliba. Félhomály volt a folyósón, én meg rohanni kezdtem. De utolért, mert hát vámpír volt, de ebbe most ne menjünk bele. Szóval, muszáj a kormánynak dolgoznom. Valami épületbe vittek, ahol megtanítanak irányítani a képességem.
- De ezt Te sem gondolhatod komolyan… Kitalálom, ez az új „könyvednek” a sztorija?
- Nem, Emma! Ez komoly. De tényleg. Várj, megmutatom! – ekkor videó hívást kezdeményezett a barátnőjének.
- Töltsed már! – mondta a gépnek. Ekkor látta a barátnőjét, és magát is. Emmán egy szivárványszínű toppot viselt és copfba volt fogva a haja.
- Látod? – suttogta, és körbemutatta a szobát.
- De ez olyan hihetetlen. – mondta hangosan. Ekkor Lauren lépések hallott. Gyorsan levette a hangot a gépéről, és lementette a beszélgetést.

A lépések egyre csak erősödtek, Lauren a fehér takaró alá dugta a notebookot, de a webcamera még így is kilátszott. Bár, beleolvadt a környezetbe, szóval, aki belép annak semmi feltűnést nem fog kelteni. Vajon ki nyitott be a szobába? Hát persze, hogy Chris. Fájdalmas arccal kukucskált be a szobába.
- Michael hívat, Lauren. – a lány bólintott egyet, majd közelebb lépett az ajtóhoz, ám a fiú még mindig ott állt.
- Mit akarsz? – próbált kedvesen szólni hozzá, de amikor Chrissel beszélgetett, soha nem tudott az lenni. A fiú belépett a szobába, és bezárta maga mögött az ajtót.
- Sajnálom, Lauren. Hogy megkerestelek a suliba, és felfordítottam az egész életed. Sajnálom Markus helyett is, aki tényleg a bátyám. Bocsánatot kérek, tudod… azért is – mondta kicsit elpirulva. – Egyszóval mindenért. Kimenekítenélek, de nem lehet.
- Nem érdekel, Chris – döntötte oldalra a fejét Lauren. – Tudod, kötelességed volt. Ne izgasd magad miatta! – ez a mondat tényleg őszinte volt. Kikerülte a fiút és elindult Michael irodája felé. Viszont, Chris is követte. Óvatosan megfogta a lány kezét és mellé suhant. Lauren csak értetlenül nézte a jelenetet. Kérdően nézett rá, és kibogozta a kezét Chriséből.
- Michael azt szeretné, ha kibékülnénk… - mondta, de Lauren megakadályozta.
- És azt is szeretné, hogy járjunk? – kérdezte kissé - nagyon gunyoros hangon.
- Nem… de – megint megállította a lány.
- Na, hát akkor meg? – Chris utolsó szavakat alig hallotta, de a kifinomult vámpír érzékeivel még azt a kis hangfoszlányt is sikerült elkapnia. Lauren a lábára koncentrálva futott Michaelhez. Kicsit meglepő volt a helyzet, ugyan is többször visszafordultak megnézni, hogy kicsoda ez a lány. Lauren nagy nehezen megtalálta az újdonsült kiképzőjének az irodáját. Kopogás nélkül, szinte beesett az ajtón a nagy lendület miatt. De mivel jók voltak a reflexei, így nem okozott az egyensúly megtalálása.
- Lauren, egyet mondok – mosolygott Michael. – Küldetésre mész! – mondta lényegre törően. A lány csak elkerekedett szemekkel nézte, szinte még a szája is tátva maradt. Csak akkor ocsúdott fel, amikor valaki szinte kirángatta a szobából.
- Engedj el! – sziszegte a fogai között, de ő csak nem engedett a szorításból. Magához fordította, és akkor meglátta Damont. Egyből abbahagyta a kapálózást, és mélyen a szemébe nézett.
- Mi a … mi a fenét keresel Te itt? – kérdezte, és úgy csinált, mintha bánná, hogy itt van a férfi.
- Lauren, ébredj már! – valaki rázta a vállát. A lány erőtlenül kinyitotta a szemeit. Nyögött egyet, miközben feltápászkodott. Valószínűleg elájulhatott a nagy hír hallatán, és beverte a fejét a padlóba. A buksijához nyúlt, és megdörzsölte.
- Oh, mi történt? – kérdezte a fájdalom ellen küszködve.
- Elájultál, drága – hallotta meg Chris mézes-mázos hangját.
- Ááááááááá! – sikoltotta Lauren.
- Úristen, mi van veletek?! – tört be egy nő, aki a múltkor a lány stílusát „intézte”. Letérdelt a lányhoz, és kivette Chris karjaiból. Egy gyilkos pillantást vetett rá, majd kimentek a szobából. Lauren belekapaszkodott a nő rendkívül erős karjaiba. Egy szoba felé mentek, a lány ismét úgy érezte, hogy elájul. Felfordult a gyomra. Minden különösen homályosnak tűnt ma.
- Nehogy most add fel nekem! Olyan sok mindent kibírtál. – bátorította a lányt, és megérkeztek egy ismerős szoba felé. A nő leültette a lányt az egyik kanapéra. Hozott neki egy pohár vizet, és Lauren mindet felhajtotta. Felfrissültnek érezte magát.
- Hiba volt Michael vagy Chris kezeire bízni – mormogta maga elé a nő. – Na, de találjuk ki, hogy mibe mész a bálra – mosolygott kedvesen. – Amúgy, Amanda vagyok. – mutatkozott be végre.

// Michael szemszög //

Én éreztem, hogy ezzel a lánnyal nincs minden rendben. Mellesleg, szokatlanul szép volt a képességéhez képest. Mintha valami szirén lenne, aki elcsábít mindenkit. Miután vége volt az edzésnek egyből a számítógépemnek ültem. Bármiféle variációval kerestem, nem jutottam tovább, mint eddig. Pedig utána kell járnom, hogy lássuk, kivel van dolgunk. Mikor indulni akartam a könyvtárba akkor szólt a diszpécser. Lauren egy bevetésre fog menni. Na, jó, ez még elég kis küldetés lesz, mert bálra megyünk. Amikor elmondtam neki a küldetést, elájult és különös dolgokat beszélt. Mintha nem is az anyanyelvén lenne, hanem például latinul vagy fogalmam sincsen. Ez egyre szokatlanabbá kezd válni. Valahogy le kell gyengítenünk. Csak tudnám, hogy miből nyeri az erejét. Olyan tehetetlennek érzem magam. Szinte semmit se tudok. Chris-t majd feltétlenül meg kell kérdeznem. Máris ide hívatom.

Pár percen belül már a szobámba találtam, és ő is ugyanolyan értetlenül állt a dolgok előtt, mint én az előbb.
- Szóval, nem tudod, hogy mi lehet? – kérdeztem, biztosra akartam menni. Megcsóválta a fejét, és tehetetlenül lerogyott az egyik székbe.
- Ez már egy külön faj, komolyan mondom – eleinte viccnek szánta, de aztán túlságosan elkomolyodott.

 Egy kicsivel rövidebb lett mint a megszokott. :$  Ne szedjétek le a fejem! Illetve... de! Megérdemlem.
*Vízió : az épület neve

New style

Sziasztok!
Amint láthattátok tegnap "átalakításban" volt az oldal. Nem másért, mivel fel tettem ezt a szörnyű design-et. Nekem nem tetszik annyira, de nyárias hangulatba van. Lauren tartja a strandlabdát (meg az úszógumit is, csak az nem látszik a lekerekítéstől), Damon pedig hát... gondolom mindenki ismeri Ian tengerpartos fotósorozatát... nem is fűznék többet hozzá. :P
A fejezeteknél pedig új logó van, nem más, mint ilyen:

Ez se a legjobb, de elmegy egynek. :)

További szép, kellemes nyári szünetet a következő fejezetig! ;)

u.i.: jobb oldalt szavazzatok ezerrel!!

6. fejezet

Sziasztok!

Visszatér a régi kerékvágás... Minden hétfőn hozok fejezeteket. Ne haragudjatok! De itt van a nyár, és még lustább vagyok, mint eddig. xD Azaz, valamennyivel kevesebbet gépezek, és ha ide ülök akkor se a fejezettel foglalkozom. :$ Szóval, ne haragudjatok! Viszont, lassan beindulnak már a szálak. ;) Nem is húzom tovább az időjárást, itt a fejezet: (Megjegyezném, hibák előfordulhatnak! Nincsen bétázva.)

Lauren megengedte a forró csapot, hogy ellazítsa izmait. A mai nap után szüksége volt erre. Oly’ sok vegyes érzelem kavargott a fejében. Ez a rejtélyes, dögös idegen pedig csak fokozta ezt. A lány letagadta volna, de most akarata ellenére is a férfire kalandozott az elméje. Nem is csoda, hiszen annyira tökéletesnek látszott. Laurennek soha nem volt pasi ideálja, de most megtalálta.

Észre se vette, hogy a forró víz csak úgy dézsaszerűen áramlik a csapból. A folyadék már égette a testét, szinte szétmarta. Nem volt elég, hogy eddig is lázba égett, még ez is rá tett egy lapáttal. Elzárta a folyadékot, majd magára csavarta a törölközőjét.

A forró víz lecsapódott a tükörre, így nem látta tisztán az arcát. Jobb is.

- Szánalmas vagy – mormolta maga elé, és az ujjaival kirajzolta ezt a szót a tükörre. Majd hirtelen letörölte azt a tenyerével, s háttal állt a tükörnek. A szobájába ment és előkotort valamilyen cuccot a bőröndjéből. Egy viseltebb pizsamát vett ki, majd gyorsan magára húzta.

Szinte beugrott az ágyába, lekapcsolta a villanyt, majd magára húzta a takarót. Még így is látta a szoba körvonalait, hála a városból beszűrődő fénynek. Pár percig gondolkozott Damon-ön, de hamar elnyomta az álom. Vajon kiről álmodott?

Az álomban egy sötét elhagyatott utcában volt. Akárhova fordult, sötét, sötét és sötét volt. Csak onnan tudta, hogy egy kihalt útra tévedt, hogy különös szagok csapták meg az orrát. Másrészt, egy kis Erőt küldött a szemébe így nagyjából ki tudta venni a kukák, és egyéb dolgok körvonalát. Viszont, azoknak a bizonyos dolgokat nem akarta megtudni, hogy pontosan mit is takarnak magukba. Hátrálni kezdett, míg végül nekiütközött valakinek. Megfordult, és már egyből a férfi nyakához nyúlt, hogy közelebb húzza magához.
- Eljöttél? – kérdezte félénken, nagyon remélte, hogy a rejtélyes idegen az.
- Eljöttem – felelt lényegretörően. Most ő cselekedett, lehajolt a lány ajkaihoz és mohón csókolni kezdte. Egy falig hátráltak. Jelenleg égett egy lámpa, így az megvilágította a férfi arcát. Nem is az volt, akire számított. Nem Damon volt, még csak nem is Michael vagy Robert Pattinson a legjobb barátnőjének szeretett kedvese. Chris volt, Lauren egyből megszakította a csókot.

- Hogy képzelted? – kérdezte, szinte már köpve.

- Nem volt jó? – felelt egy másik kérdéssel, Chris pedig most olyan hatással volt a lányra, hogy azt nem lehetett leírni.

- NEM! – vágta rá, majd futni akart volna, de a férfi nekicsapta a falnak. Kicsavarta a kezét. Annyira erőszakos volt. – Damon! – kiáltotta hirtelen. Reménytelenül markolta meg a falat, mintha fel akarna mászni rajta. De ez lehetetlen volt, mivel nem volt pókember.

- Próbálkozz csak kislány! Ha az enyém nem lehetsz, akkor az övé se – ekkor egy hangos reccsenés töltötte be a teret és…Lauren felébredt.

Felkönyökölt az ágyában. Ömlött róla a víz és zihált. Most megint mehetek lefürödni, morfondírozott magában. Morogva felállt és ismét a zuhanyzó felé vette az irányt. Ekkor látta, hogy már világos van. A napfény különös színeket festett a szoba falára. Lauren elmosolyodott. Jó látvány volt az egész.

Megengedte a vizet, és gyorsan lezuhanyozott, most nem áztatta magát, mint éjfél körül, mikor hazajöttek a buliból.
Magára kapott egy melegítő nadrágot, és egy fehér toppot. Kifésülte a haját, és felfogta csurkába. Kilépett a folyosóra, ahol már járkált pár ember. Pedig még csak 7 óra volt. Lehet, hogy mindenki most kell fel. A lány az egyik irodához tévedt, melynek falára ki volt akasztva, hogy mi merre található. Gyorsan megnézte az ebédlőt, aztán indult volna, de még visszanézett az alaprajzra. Kajánul elmosolyodott. Ez még hasznomra válhat, gondolta és ördögien összedörzsölte a tenyerét.
Az étkezőbe ment, ahol már pár ember álldogált a pultnál, hogy kiszolgálja magát a konyhai kosztból. A látvány viszont, nem volt valami étvágygerjesztő. Csak még jobban elvette a fiatalok étkezéshez való kedvét.
- Egy tállal kérnék abból a zöld trutyiból – mutatott a sóskára. A konyhásnő hidegvérrel csapta rá kanalával a zöld valamit a lány táljára. Lauren komótosan az egyik asztalhoz sétált. Turkálni kezdett az ételben. Nem volt gusztusa megenni ezt az „ennivalónak” nevezhető ételt. Körülnézett a helységen, és látta, hogy ezzel a véleménnyel nem csak ő volt így.
Hirtelen Chris rontott be a helységbe, és szemével a lányt keresve. Miután megtalálta gyorsan az asztalhoz ment, és leült. Lauren meglepődött, egyáltalán nem számított a férfi érkezésére. A durva álom után, pedig nem is akarta látni. Érthető, hogy miért.
- Mit akarsz? – kérdezte cseppet sem kedvesen a lány, de a férfi se volt most valami fényes formában.
- Ohó, bocsánat, hogy aggódtam érted – emelte fel a hangját.
- Még is mi a francért aggódtál volna? – kiabált most már Lauren is
- Azért, mert olyan önfejű vagy, hogy állandóan bajba kerülsz – ordibált vissza.
- Na, most már aztán… - mormolta, kirúgta maga alól a széket és izzó szemekkel Chris szemébe nézett. Tartotta még a szemkontaktust, majd elkapta a fejét és kirohant a teremből. Természetesen Chris pedig utána eredt. Senki nem tartózkodott a folyosón, ami nagyon szokatlannak tűnt. A férfi megragadta és a falhoz szorította a lányt.
- Úgy utállak – mondta nevetve Lauren, aztán komolyra váltotta az arckifejezését.
- Én… nem – mosolyodott el a fiú, majd hirtelen közelebb hajolt a lányhoz. Az ajkait nézte, a szépen ívelt ajkait. Lauren kitért a kiképzője elől, és indult tovább a folyóson. Egy másodpercbe se telt, míg Chris előtte termett és váratlanul csókot nyomott a lány ajkaira. Legnagyobb meglepetésére pedig Lauren még viszonozta is. Csak cselekedett, át se gondolta, hogy mit tesz. A kezeit a fiú nyakához emelte, Chris pedig a lány derekán nyugtatta a tenyereit. Ekkor, eszébe jutott az álom. Ahogyan viselkedett a férfi vele. Egyből elszakította magát tőle, majd a lábára koncentrált. Dühös volt, így sikerült aktiválnia az erejét. Pár másodperc alatt a szobájába termett, és gyorsan magára csukta az ajtót. Lecsúszott a padlóra és fejét a felhúzott térdeibe temette. Nem fogta vissza magát, hangos zokogásba tört ki. Miért velem?, kérdezte magába. Miért kellett nekem ilyen különleges képességűnek születnem? Miért? Miért kellett nekem mindenbe belebonyolódni? Soha a büdös életbe nem szabadulok ki innen. Semmi esélyem sincsen. Villantak át az agyán a gondolatok.

Pár perc sem telt el, míg egy dörömbölés töltötte be a szobát.
- Lauren! – kiáltotta, és tovább dörömbölt. – Kérlek! Ne haragudj! Sajnálom. Nyisd ki! Nem kellett volna – de válasz nem érkezett. Chris magába gratulált, és szidta még a nem tudom mit is. Csalódott volt… Ő is.

**Pár nappal később**

Lauren a szokásos reggeli „szertartásával” indult el Michaelhez. Mostanság ők edzenek együtt. A lány mindennel beszámolt a férfinek, és mivel ő roppant megértő volt, így természetesen lecserélte Christ… saját magára. Mivel, minden „embernek” volt saját tanonca. Csak Laurennel alakult így a dolog.

- Köztudott, hogy az erődet eddig csak dühvel sikerült aktiválnod – kezdett bele Michael az általában hosszú-hosszú monológjaiba. – Most megtanuljuk, hogy akkor is előhívd, amikor csak szükséged van rá. – mosolygott rá biztatóan a lányra.
- Hogyan? – tett fel gyorsan egy kérdést, mielőtt a férfi ismét megszólalhatott volna.
- Koncentrációval. Fokozatosan kell elsajátítanod ezt a technikát – felelt. – Először, kezdjük a dühvel. Gondolj egy olyan emlékre, ami miatt dühös leszel. Menni fog? – a lány bólintott. – Rendben. Kezdjük!

Lauren automatikusan a Chrissel való álmára koncentrált. Becsukta a szemét. Érezte, ahogyan az adrenalin felszökik az ereiben. Erősnek érezte magát. Sebezhetetlennek.

Michael elismerően nézte a lányt, és egy „ez már tud valamit” bólintást nyugtázott felé, hiába nem látta a lány őt.

- A füledre – tért lényegre Mich. Lauren a fülébe küldte az erejét és szinte mindent hallott. Hallotta az ebédlőből áradó zajt, ahogyan két lány veszekszik, tévét… és még sok mindent
- A szemedre – a lány kinyitotta a szemeit, és mindent oly’ élesen látott. Majd’ megszédült, hogy ennyire érezte az Erőt a zsigereiben.
- Sikerült? – kérdezte.
- Igen – vágta rá egyből. – Annyira furcsa érzés. Mintha éreznéd az egész Erőt, amit birtokolsz. Nagyon durva. – mondta nevetve. Erre a férfi is szélesebbre húzta a száját.
- Rendben. Szóval, a düh-el való aktiválás már megy. Most gondolj valami olyan dologra, ami kellemes volt számodra. Talán egy rejtélyes idegen, vagy akárki. – Michael nagyon is rátapintott erre a dologra. Lauren felidézte magában a felcsillanó gyönyörű türkizkék szempárt. Damont. A férfit, akire ha rágondol, akkor megborzong az egész teste. Annyira, de annyira átélné azokat a pillanatokat még egyszer, amikor táncoltak vagy beszélgettek. Megbízott a férfiban. Akármiről lett volna szó, bármiről beszámolt volna neki. Bárcsak találkoznának még.

Lauren gondolatai akaratlanul is elkalandozott a jelenlegi álláspontról.
- Figyelsz Te rám egyáltalán? – hallotta meg a férfi gunyoros szavait. Kinyitotta a szemét, és azt látta, hogy az újdonsült kiképzője csak pár centiméterre áll tőle.
- Persze, hogy figyelek - vágta rá. – Bocsánat, csak elkalandoztam – pirult el, mire a férfi felhúzta a szemöldökét.

- Juj, most rosszra gondoltam – mondta nevetve.
- Ne már – nevetett a lány vele és belebokszolt a vállába. A férfi kis híján összeesett.
- Ez, meg mi volt? – kérdezte. Lauren értetlenül nézett rá.
- Nem hallottam semmit. – válaszolt.
- Nem, nem az. Amikor ideütöttél, mintha egy szikra szaladt volna át rajtam. – tájékoztatott, miközben a vállát dörzsölte, ahová odaütött a lány. – Mi vagy Te? – tette fel a kérdést komolyan.

Kérek kommenteket! :$ Kicsit rövidebb lett, mint a megszokott. És ez csak ilyen átvezető "szöveg" volt. Ja, és ezzel szeretnék minden kedves Olvasómnak Kellemes Nyarat kívánni!

Tudom, hogy nagyon ratyi lett! Ez eddigi legszörnyűbb videóm... xD De, a szándék a lényeg! :P

5. fejezet

Sziasztok!

Itt is vagyok a legújabb fejezettel. Ami lehet, hogy néhány helyen kicsit furcsán "hangozhat", mivel éjfélkor is írtam hozzá (ami rám nem jellemző). Ez sincs bétázva, elütésekért bocsánat! Nem is beszélek többet, jó szórakozást! 

 

Lauren felhorkant, mikor meglátta a parkolóban a tűzpiros Ferrarit. Még így, naplemente után is meg lehetett különböztetni a többi autótól. A lány az autó jobb oldalához lépett, és mi előtt még bármit is tehetett volna Chris, ő szólalt meg.

- Nem kell udvariaskodni, kiszolgálom magam! – mondta flegmán, s kinyitotta az ajtót. Előredöntötte az anyósülést, majd becsusszant Chris mögé. Nagyon tetszett neki ez a „csesztessük-Christ-mert-megérdemli” dolog. A fiú viszont nem értette ezt az egészet. Rá nem jött, hogy a lány miért haragudott meg ennyire. Őszintén megmondva, soha nem értette a lányokat és ez mindig így is marad. Legalábbis ezek szerint.

Chris biztonságosan vezetett ahhoz a bizonyos „klubhoz”. Lauren ismét kiszolgálta magát, és semmi szüksége nem volt a fiú segítségére. Chris megragadta a lány felkarját, és magával vonszolta a nagy tömegbe.

- Csak azért, mert nem szeretném, ha elvesznél – mosolygott halványan, ekkor a lány azt kívánta, bár ellenkezője történne meg az előző mondatnak. Beléptek a bárba, ahol teltház volt. A pulthoz mentek, és míg a férfi kért valami szeszes italt addig a lány kémlelte meg ezt a helységet. Nagyon modernül volt berendezve. Bőrkanapék majdnem mindenhol hevertek, és asztalok is voltak, melyen különféle borok/pezsgők/üdítők sorakoztak. Még egy discogömb is volt a táncparketten, ahol éppen az egyik srác Moon Walkerezett. Lauren akaratlanul is elmosolyodott. Ő is szokta ezt csinálni, bár az tény, és való, hogy neki nem ment ilyen jól.

Chris odatolta a lány elé az italt, és rámosolygott. Ő csak elvette az italt, majd kortyolt belőle egyet.

- Le akarsz itatni? – kérdezte és a szeszes italra mutatott. A lány már ment is volna, azzal az indokkal, hogy „a WC-be leszek, majd jövök, csá” de a fiú megállította.

- Nem tudom, hogy miért haragszol RÁM, vagy mi bajod van – mondta, és eléggé őszintének tűnt-, de ha megbántottalak valamivel, kérlek, beszéljük meg! – kérlelte a lányt, és rátette a kezét az övére. Lauren azonnal elkapta, majd a derekára csapta a kezét.

- Nem vagyok még elég részeg ehhez a beszélgetéshez – szólalt meg pár percen belül, mogorván nézett a fiúra. Rántott egyet a vállán, és tovább ment. Ideges volt. A francba, még jó, hogy ideges volt! Hiszen miért is ne lett volna ideges? Egy vámpírral jött New York egyik leghíresebb bárjába, ahol mindenkis zugba pörgött az élet. Ráadásul a fiú percekkel ezelőtt majdnem megölte volna a lányt. A fiú a lány után akart menni, de erről már lekésett, mivel elvegyült a tömegben.

Lauren a táncparkett széléhez sétált, és onnan nézte a tomboló embereket. Már ha emberek, ezek. Kezdett lenyugodni. Újra a réginek érezte magát… Ha lehetséges a történetek után. Ez az egész esemény, még mindig felkavarta.

Egy meleg kezet érzett meg a vállán. Reflexből megfordult, és ismét szembe találta magát a kiképzőjével.

- Ne haragudj! – ismételte újra a fiú. Már kezdett ez az agyára menni a lánynak, így engedett magán.

- Jó, nem haragszom! – mosolygott biztatóan rá, majd folytatta. – Csak egy kis friss levegőt kell szívnom… olyan nyomasztó idebent – próbált valami indokot keresni, hogy végre megszabaduljon a fiú „karmai” elől.

A hátsó kijárat felé vette az irányt, és csak most vette észre, hogy itt hátul inkább csak a drogosok, részegek lógnak. Őrület, hogy mit tesznek magukkal a mai fiatalok. Nem is gondolják azt, hogy ezek a dolgok milyen következményekkel járhatnak.

Kiment a „zsákutcára”, ahol szinte mindenhol kuka hevert tele szeméttel. Biztosan az előző bulik maradványai. Lauren összefogta magán a bőrdzsekit, kicsit hűvös volt, de akkor is muszáj volt kiszellőztetnie a fejét.

A monoton csendet egy egyre erősödő moraj zavarta meg. A lány kíváncsian nyújtogatta a fejét, és jobbra-balra ment, hogy megtudja, mi volt a zaj oka. Ekkor hirtelen valami levágta a földre, és akárhogy is koncentrált nem tudta „aktiválni” az erejét. Se a látását, hallását felerősíteni, még a gyorsaságát sem. Miért nem működik?! Kérdezte magában idegesen. Egy farkas vicsorgott rá, melynek szájából ömlött a vért. Valószínűleg most táplálkozhatott.

A vérfarkas leemelte a fejét a lány nyakához, majd harapni készült volna, de ekkor valami ellökte a lánytól. Lauren alig tudott gondolkozni. Csak az jutott el az agyáig, hogy a farkas nincs rajta. Körülnézett, és egy egészen különleges látvány tárulkozott elé. A hátborzongató férfi küzdött a másikkal. Az erejét felmérve vámpír lehetett. Minden erejével nekifeszült a vérfarkasnak.

- Mason? – lehelte, majd átváltozott az arckifejezése. – Uh, cseszd meg! – mondta, majd egy egyszerű mozdulattal kitépte a szívét. Ez a fickó orvosi egyetemet végzett? Vagy ez a vámpírok különleges képessége? Elengedte a szívet, az pedig leesett az immár elhunyt farkas mellé. A férfi egy szempillantás alatt a fekvő lány mellé térdelt. Határozottan megfogta a vállát.

- Hé! Jól vagy? – kérdezte rideg hangon. A lány belekapaszkodott az idegenbe, és sikerült felülnie.

- Persze, csak sokkot kaptam és… - ekkor esett le a dolog, hogy nem mondhatja azt, hogy „hiába próbáltam aktiválni az erőmet, de nem sikerült, nem tudom miért”.

- És? – kérdezte a férfi felhúzott szemöldökkel, Lauren megrázta a fejét. Ő ekkor vette észre, hogy ez a „fiú” hátborzongatóan dögös volt. Fekete kócos haja volt, és tengerkék szemei, melybe ha belenézünk, akkor az elnyeli az illetőt.

- Ö… - nyögdécselte, ekkor kivágódott az ajtó és Chris lépett ki rajta. Ideges volt nagyon, ráadásul még zihált is.

- Mi folyik itt? – szegezte neki a kérdést Laurennek, és most arra gondolt, hogy a lány milyen közel állt a férfihoz. A vámpír még mindig fogta a lány vállát, miközben ő a férfi felkarját.

- Sem..- kezdett volna bele, ha a kiképzője meg nem állítja.

- Nem úgy… - ő se tudta befejezni a mondatát.

- Hé, haver, nyugodj már le! Lauren egy régi ismerősöm – mosolygott rá gúnyosan, majd belebokszolt a vállába. A lány elkerekedett szemmel nézett rá. Még is honnan tudta a nevét? – Na, gyere! – karolta át a vállát, majd visszahúzta a tomboló tömegbe. Vámpírsebességgel vágtak át a tömegen, és az egyik sarokba húzódtak. Laurennek annyi kérdése volt.

- Hogy csináltad? Vámpír vagy? Mi a neved? Honnan tudtad a nevem? – szegezett neki egy csomó kérdést. – Köszönöm – suttogta, bár a férfi így is meghallotta. Elmosolyodott majd a lány szemébe nézted.

- Igen vámpír vagyok, és Damon Salvatore a nevem. Chris elméjéből olvastam le a neved. És mit hogy csináltam? – az utolsó mondatánál csak még szélesebbre húzódott a szája. Lauren legyintett egyet, ment volna tovább, de a Damon megragadta a kezét, megpördítette, s magához húzta.

- Nincs mit – suttogta a fülébe, majd még egyszer megpörgette. – Ki ez a Chris? – kérdezte.

- Egyik haverom – füllentette, és ezt a férfi is látta.

- Rosszul hazudsz – mosolygott rá kedvesen.

- Igaz, de nem… nem mondhatom el – mondta lesütött szemekkel.

- Rejtélyes – biccentett felé és még magába hozzárakta, hogy „rejtélyes, ez tetszik”. A zene ritmusára tovább táncoltak, pedig még nem is ismerték egymást. Még is volt valami a csendben, mely megmagyarázott mindent.

Chris idegesen kereste a „fiatal párt”, míg végül rájuk talált. Az orrcimpái kitágultak az idegességtől.

- Most én jövök – mondta idegesen.

- Ó, nem ember. Lauren egész estére az enyém! – szólt hozzá határozott, szarkazmussal teli hanggal. Erre Chris meglendítette a kezét, mely Damon arcához közelített. Ő viszont gyorsabb volt és megszorította a fiú öklét. Ekkor eltűnt a szeme elől a lánnyal együtt. – Ez a csávó, kibírhatatlan – mondta szinte magának. – Mondd el, kérlek, hogy mi ez az egész! – kérlelte, és a hangjából kivéve tényleg, őszintén érdekelte. Lauren félt, viszont el akarta mondani. Megbízott a férfiban. Hiába csak most találkoztak először. – Kérlek! – ismételte. A lány mély levegőt vett, és elkezdte a történetet, viszont röviden.

- Egyszer egy napon ez a fickó megkeresett az iskolámba. Azt mondta, hogy a kormánynak kell dolgoznom, ha nem akkor a szeretteimen csattan az ostor – a férfi észrevette, hogy a lánynak nehéz erről beszélni. Lauren torkába gombóc költözött. – Így hát beleegyeztem. Kiderült, hogy van valami különleges képességem. Hát, röviden ennyi – tette hozzá.

- Mi az a különleges képesség? – érdeklődött. Nem hagyta ezt a dolgot annyiban. Viszont, meglepődött az egész szituáción. Mármint, hogy valaki ilyet tegyen a lánnyal. Csak úgy elszakítani a szeretteitől. Várjunk csak, még is, mióta lett ilyen nyálas?! Régen hidegvérrel lemészárolt volna egy egész falut. Most viszont, törődik ezzel az idegen lánnyal. Még is mi van vele?

- Hát… - nem tudta, hogy mégis hogyan mondja el ezt a dolgot. – Koncentrációval befolyásolni tudom az „adrenalin áramlásomat”. Azaz, ha harca keveredek bármelyik részemre „páncélt” tudok küldeni. Hogyha csapatba vagyok, akár ezt az erőmet teljesen ki tudom terjeszteni – mesélte el. A férfi döbbenten hallgatta. Egyrészt, tetszett neki a dolog, hogy a lány ilyen erőket birtokol, másrészt… veszélyes volt a helyzet nagyon. Damon hallott már az ilyen lényekről, és azt a kis információt nem mondták el Laurennek, hogyha túl sok erőt használ fel, meghalhat.

A discoba egyre csak jöttek az emberek, és már alig fértek el. Még jó, hogy nem emeleten voltak, mert különben leszakadnának. Damon és Lauren egymáshoz simultak, ahogyan egyre telt meg a ház. Talán mindkettőjüknek tetszett a helyzet, nem kizárt.

- Mennünk kell! – ragadta meg hátulról egy férfi a lányt.

- Még találkozunk – tátogta Damon, majd ő is eltűnt.

/Vissza az időben/

Damon erőt vett magán, és lerakta a levelet Alaric háza elé, amit írt. Nem gondolta volna, hogy egy levélbe ennyi nyáladzás fér, de akkor ezek szerint még is. Nem volt ő mindig ilyen érzelmes. Mióta vámpír lett, azóta hidegvérrel ölögetett, hála a testvérének, Stefannak. Mivel, ha ő nem kényszeríti arra, hogy átváltozzon, akkor mindez nem történik meg. Részben köszönheti ezt a dolgot a régi szerelmének, Katherinnek. Aki mint kiderült egy álnok kígyó volt.

A férfi egyszer csak visszatért Mystic Falls-ba, ahol megismerkedett az ex szerelmének hasonmásával. Ő ugyanúgy nézett ki, csak a belsője volt más. Elenának hívták, és mindenkivel kedves volt, akármiről legyen szó.

Tehát most itt áll a férfi az utolsó haverjának háza előtt. Összetört volt, és csalódott. Elena Stefant szereti, és ez örökre így marad. Katherine-nel is így volt. Miért mindig Stefan birtokol mindenkit? Ez a kérdés már ezerszer megfordult a fejébe.

Becsengetett, majd vámpírsebességgel elfutott a háztól. Úgy utált búcsúzkodni. Még az könnyű is, csak a feledés fáj.

Alaric kilépett a verandára, és körülnézett. Sehol nem látott egy lelket sem, csak egy levelet, melyben ez állt:

„Kedves, Alaric!

Mire ezt olvasod, én már eltűntem ebből a városból. Túl sok szál fűz ide, és mindegyik rossz, egy jó sincs közte. Felesleges itt élnem. Csak TE maradtál a barátom, és ezért ezer köszönet. Mindig mellettem álltál, akármiről legyen szó. Tudom, hogy most kicsit nyálasnak hangzik, de félreértés ne essék. Nem vagyok Beléd szerelmes, csak te maradtál nekem. Úristen! Hát ez elég hülyén hangozhat. – ekkor Alaric kuncogni kezdett. –  Végül is, tudod, ha szerelmes lennék Beléd, akkor itt maradtam volna és megkértem volna, a kezedet. De, nem ez történt. Elmegyek. New York-ba, vagy akárhova. Csak ki kell kapcsolnom az elmémet, és új életet kezdenem. Viszont, most önző leszek. Ha bármi segítség kell, akkor felhívlak Téged, vagy meglátogatlak. Remélem, beleegyezel.
Hát persze, hogy beleegyezek.
Na, jó, akkor ezt megbeszéltük.
Isten veled, Alaric! Köszönöm a sok kitartást, tudom, nem vagyok könnyű eset.”

A férfi miközben ezt a levelet olvasta, egy könny csillant meg a szemében…

Még egy kicsit hosszabb is lett a szokottnál. Élvezzétek! Van már Chat is, szóval írjatok!! :D <3

4. fejezet

Sziasztok, emberek! Gyorsan publikálom a fejezetet, és azután hozok képeket is. De előtte olvasgassatok szorgalmasan! :P Ez a hozzunk "pénteken, illetve csütörtökön" fejezetet kissé kiakasztott, de megoldottam. Még így is több lett 1000 szónál, szóval büszke vagyok magamra. Jó, nagyon nem, de nem baj. x') Az a helyzet, hogy csütörtökön nem tudom hozni a fejeztet, mert kirándulás. Szerdán is oda megyek, szóval még pénteken se tudnám felrakni vagy előre megírni. A hétfő is necces, mivel szombaton esküvő/lagzi. :( Na, de valahogy megoldom. Jön a nyári szünet, és akkor pótolok! Addig is, mindenki lustuljon a héten! Legalábbis én azt teszem. xD A fejezet most sincs bétázva! Elütésekért elnézést kérek. Jó olvasást!

 

Lauren készülődött. Testileg és lelkileg is próbálta ráhangolni magát az elkövetkezendő edzésekre. Ami tényleg nem lesz kispályás. Még most sem hiszi el azt, amit hallott Michaeltől. Ugyan, olyan hülyeség ez az egész, hogy léteznek természetfeletti lények. Ekkor tudatosult Laurenben a gondolat, hogy saját maga is egy külön lény, mivel nem mindennapos erőt tudhat magának. Egy kicsit rendbe szedte magát, ugyan is egy ajtó a fürdőszobára nyílott. Ami minden bizonnyal ehhez a szobához tartozott. Jobb is, a lány nem szeretett volna koedukált fürdőbe lézengeni. Megmosta az arcát, így egy kicsit rendbe szedte magát, sőt, a sminkét is ki tudta igazítani. De, jobbnak látta, ha most csak természetesen mutatkozik a többiek előtt. Pár percen belül egy kopogás hangozta be az üresen berendezett szobát. A lány nem válaszolt, így az „idegen” engedély nélkül lépett be a szobába. Lerakott valamit az ágy mellé. Lauren kilépett a fürdőből, és akkor látta meg Chris fájdalmas, eltorzult arcát.

- Mi van? – kérdezte flegmán a lány, ügyet sem vetve a hangszínre. Nekitámaszkodott az ajtófélfának és úgy várta a fiú válaszát. Mérges volt rá, mert talán megkedvelte, de elrángatta erre a … szörnyű helyre.

- Semmi, csak – vonta meg a vállát. – Bánt, hogy ott kellett hagynod a szüleidet. Nem akartalak ide rángatni, de ez volt a dolgom. Légy szíves, ne haragudj! – nézett őszintén a lány szemeibe, mintha hipnotizálni akarná. Lauren megszakította a pillantást és visszament a fürdőbe. Nem szólt semmit. A férfi pedig csak ott várt, türelmesen.

Összeszedte magát, majd nagyot sóhajtott és visszament az ágyához.

- Kezdhetjük? – kérdezte Chris, mire a lány csak sandított egyet, majd kinyitotta az ajtót. A fiú utat tört magának, így elől ment. Végül is, ő tudta, hogy merre kell menni, de Michael akkor is udvariasabb volt. A folyosókról ismét egy labirintus képe jutott eszébe a lánynak. Nagyon nem figyelte az utat, így nem tudta, hogy merről jöttek és hová is lyukadnak majd ki. Végül egy fehér terem tárulkozott eléjük, amelyen sok ablak volt. A földön matracok hevertek. A sarokba pedig babák, amit lehet bokszolni. Most üres volt a terem. Biztosan reggel szoktak lenni az edzések.

- Na, szóval kezdjük az alapokkal – csapta össze a tenyerét Chris, mire Lauren értelmetlen fejet vágott, és felhúzta a szemöldökét. – Emlékszel, mikor megütötted Markust? – kérdezte. A lány bólintott egyet. – Akkor dühös voltál. Elvileg dühvel vagy idegességgel aktiválod az erődet. Muszáj megtanulnod, hogy hogyan hívd elő akkor, amikor akarod. Most koncentrálj! Gondolj arra, hogy ez az egész hely tönkretette az életedet – ekkor érzékelte Chris, hogy Lauren ziháltan veszi a levegőt, és az orrlyukai is kitágultak. Első lépés, kipipálva. Most következik a másik. – Oké, most koncentrálj a füledre. Mivel csukva van a szemed, így nem láthatsz. De, ne nyisd ki! – utasította. – Előbb azt kell megtanulnod, hogy a hallásod felerősödjön. – A lány ekkor minden egyes mozzanatot hallott. Még azt is érzékelte, amikor egy pók suhant el a sarokban. Nagyon idegesítő volt, mert mindent 1000-szer hangosabban hallott. Most már biztos, hogy Lauren nem mindennapi lány. Chris a lány mögé lopózott, és ezt ő érzékelte is. Megfordult, kinyitotta a szemét. A lábára koncentrált. Arra, hogy megrúgja a férfit. Nekirugaszkodott, egy kissé felugrott, majd minden erejét a lábfejébe összpontosítva megrúgta Chris hasát. Lauren kinyitotta a szemeit, és ekkor látta, hogy a férfi egészen a falig ütközött. A szája elé kapott, oda akart menni. De még egy dolgot ki akart próbálni. Most mindkét lábára erőteljesen koncentrált. Odafutott a terem másik végébe. Egy másodperc volt, míg odaért. Leguggolt a fiú mellé. Egy kicsit megrázta a vállát.

- Hé! – szólongatta. – Hé! – mondta erőteljesebben, ekkor kinyílt az ajtó, és Michael lépett be rajta. Elkerekedett szemekkel nézte a jelenetet.

- Ilyen könnyen tanulsz? – kérdezte a lánytól, ő pedig megvonta a vállát. – Ez jó – mondta magának, és odament a vámpírhoz ő is. – Mi történt? Illetve, mit csináltál? – biccentett a lány felé. Annyira krémes hangja van, gondolta Lauren.

- Hát, egyszerűen csak a lábamra összpontosítottam, és hasba rúgtam. Aztán a falig „repült”, és nem érzékeli az ingereimet – foglalta össze. Ekkor Michael arcán különböző érzelmek suhantak át. Egyrészt, elégedettség, hogy a lány ilyen könnyen tanul, és ekkora erőt birtokol a markaiban. Másrészt, ha ilyen könnyen legyőzte Christ, nem okozna gondot neki, hogy kitörjön ebből az épületből. Kicsit visszább kell fogni az erejét.

Megmozgatta a fiú fejét, de még mindig nem érzékelte a külvilágot. A fejből egy kis vér szivárgott, ami annyira nem volt súlyos, de nem kis probléma. Ekkor Laurennek valami beugrott. Chris is vért adott neki, mi lenne, ha most ő tenné ugyanezt. A zsebéből kivett egy kis bicskát, és megvágta a kezét. Michael először nem értette a dolgot, majd ő is kapizsgálni kezdte. Tetszett neki a lány észjárása.

Lauren a kezét Chris szájához emelte, majd az szívni kezdte. Tehát hatásos volt ez a vér dolog. Hirtelen kipattant a szeme, majd ellökte a szájától a lány kezét. Felállt a földről, majd szembe nézett a lánnyal. Az erei kidülledtek a szeme alatt, és a szemfoga is meghosszabbodott. Még több vérre szomjazott. Lauren azt hitte, hogy a srác tudja uralni az éhségét. De akkor ezek szerint nem.

- Chris! – szólította a fiút. – Nyugi – ekkor a sebére koncentrált, amely hirtelen összeforrott. Még most sem hiszi el, hogy minderre képes. De a férfi nem is reagált a szólításra, a lány mögött termett, és beleharapott a nyakába. Illetve, beleharapott volna. Lauren tudta, hogy ezt fog következni, ezért a nyakára összpontosította azt a védőpajzsot, amiről Michael beszélt. Így nem csordult ki a vére a lánynak, és Chris nem is tudott abból inni. Ennek láttára, lenyugodott és minden visszakerült a régibe. Kezdi rühelleni Christ. Végül is, már a kezdetek óta nem volt szimpatikus neki ez a csávó. Nézzük csak… a suliba megfenyegette, aztán nem is a kiképzőhelyre vitte, leütötte a testvére a lányt… nem engedte, hogy elszabaduljon, most pedig megharapja. Ezek nem olyan dolgok, amitől az ember szimpatikusnak gondolná a másikat.

Lauren Michaelhez loholt, aki kissé döbbente nézte az eseményeket. A lány megragadta a férfi alkarját, és kihúzta ebből a teremből. Beszélni szeretett volna vele.

- Új kiképzőt akarok. Egy olyat, aki nem harapdál engem, nem fenyeget meg az iskolában és még sorolhatnám! – kelt ki önmagából. Mich elmosolyodott és a lány felé fordult.

- Figyeld, Chris nagyon jó edző! Biztosan csak a véredtől pörgött be – ekkor lenézett a lány kezére, nem látta, hogy folyna belőle a vér.

- Begyógyítottam – vont vállat Lauren. Valahogy érezted, hogy mire gondolhat a fickó. Ekkor egy ötlet jutott eszébe a férfinak.

- Mi lenne, ha ma este elmennétek New York belvárosába, és buliznátok egy kicsit? Jobban megismernétek egymást… tudod – mondta el a gondolatát.

- Nem. – vágta rá rögtön arra, hogy jobban megismerhetnék egymást. Nem akar többet Chrisről tudni, sőt, hallani sem.

- De…

- Nem! – ordította határozottan.

- De, elmész – hallott meg egy női hangot mögüle. Megfordult, és ekkor egy Michael-el egyidős hölgyet pillantott meg, aki nagyon csinos volt. Sima haja tökéletesen omlott a vállára. Tartása nagyon jó volt, egy farmerhatású ruhát viselt, amelynek a mell feletti részen egy cipzár volt. A szeme ki volt húzva, és bronzos árnyalatú szemfesték volt a szemhéján. – Én segítek neked a ruhaválasztásban, és egyéb dolgokban – biccentett a lány felé. – Te meg szólj Chrisnek, hogy készülődjön! – utasította a férfit, és megragadta a lány kezét. Ezek a sok szobák, gondolta Lauren, mikor egy újabb nem látott folyosón mentek keresztül. Egy szépen berendezett, elegáns szobába érkezetek. A sarokba egy gördíthető ruhafogas hevert. Sminkelő asztal is volt mellette, ezen kívül pedig egy hatalmas tükör is. Bőrhatású heverő álldogált még a szobába, ez előtt pedig egy asztal volt melyen egy tálca hevert, amin teás kanna és poharak szorítottak egymásnak helyet.

- Ma New York egyik legjobb bárjába mentek, ahol fő az, hogy hogyan nézel ki – mosolygott kedves Laurenre.

- Igen, biztosan, hogy a szadista állatok csorgassák utánam a nyálukat – mondta csípősen a nőnek.

- Nocsak, de szabad szájú vagy – és egy büszke mosoly terült el az arcán. – Ez tetszik – ekkor a ruhafogashoz ment, ahol csomó ruha várta, hogy felvegyék. Elkezdett nézelődni a dolgok között. Kivett egy fekete pántos ruhát, mely térd felettig ért le. A csípő felől volt egy kis vonal, amelyen fodrok voltak. De csak ezen az egy helyen, hogy még is fel legyen dobva a ruha. A jobb lábnál fel volt vágva egy kicsit. A lány kezébe adta. – Vedd fel! – utasította. Lauren vonakodva lépett be az öltözőbe, amit a szobában talált. Lehámozta magáról a „régi” gönceit, és felvette ezt a ruhát. Még saját magának is tetszett. Megigazgatta magát, majd visszament a nő elé. Ő intett, hogy üljön le a sminkasztalhoz. Nekilátott a munkához az ismeretlen idegen. Hajsütő vassal begöndörítette a lány haját. Kihúzta a szemét feketével, majd sötétbarna árnyalatokat rakott Lauren szemhéjára, amelyek illettek a hajához. Szempillaspirállal áthúzta a lány szempilláit, és így dús hatás keltettek. Akár egy igazi vadmacska. A nő ismét a ruhafogashoz lépett, és leemelt egy bőrdzsekit. Lauren kezébe nyomta, ekkor egy fekete magas sarkút is adott neki. A lány engedelmesen felvett mindent, sőt, nem is bánta, hogy ilyen jó cuccokhoz jutott. Belenézett a tükörbe és elkerekedetten nézett végig önmagán. Úristen! Ez tényleg Ő lenne? Olyan másnak tűnt ebben a pillanatban. Visszament a folyosóra ahol Chrissel találkozott össze. Ő is útra készen volt. Lauren sértődötten előre ment, érezte, hogy merre kell mennie.

(Teljes nagyságért kattintsatok a képre, vagy ide!)

3. fejezet

Sziasztok!

Juj, teljesen kiment a fejemből, hogy nekem tegnap kellett volna új fejeztet hoznom. Na, akkor most pótolom. Ezért nem is húzom tovább az időt, jó olvasást! Megjegyezném, hogy elütések lehetnek, nincs bétázva!

nicolee

A folytonos zuhanás kezdett eltűnni. Eleinte csak foltokat látott, majd nagyjából kitisztultak a vonalak. De még így sem élesen látott mindent. Szédült. Émelygett. Soha nem akarta megtapasztalni ezt az érzést.

- Lauren! Koncentrálj! – hallott meg egy határozott ismerős hangot. Reménykedni kezdett. Hogy, talán csak az egészet álmodta. Egy rossz vicc volt ez a „Kormánynak dolgozol, és kész!”szitu. De amikor kirajzolódott előtte minden, mégpedig élesen, akkor elvesztette az összes reményt. Erőtlennek érezte magát. Túlságosan is. Észre se vette, hogy könnyek csörögnek le az arcán. Zokogásba tört ki. Megint kezdett elgyengülni. Oldalra hajtotta a fejét, és ekkor érzett meg valamit. Egy fejtámlát. Nem, ez még sem az volt. Ezek masszív erős kezek voltak. Nem tudta kinyitni a szemét, nem volt képes rá. – Úristen – suttogta a férfi. Majd ezután Lauren hallott egy olyan hangot, mintha valaki éppen egy szörpöt szürcsölgetne. Ekkor megérzett valamit. Olyan furcsa íze van, gondolta magába. De inni kezdte, pontosabban szívni a vért. Chris vérét. Csak ő, ezt nem tudhatta. Most már volt annyi erő benne, hogy kinyissa a szemét.

- Chris? – kérdezte erőtlenül, és még többet kezdett inni abból, amitől felpörgött. Visszatért az ereje. Mi ez, valami energia ital? , kérdezte ismét magában. Annyi kérdés keringett most a fejében, hogy úgy érezte, mindjárt elájul. Ismét.

- Lauren, eleget ittál, most pedig, koncentrálj! Még jobban nyisd ki a szemed, így szinte semmit nem látsz! Vegyél mély levegőt! – utasította. A lány mélyen és lassan beszívta a levegőt. Most olyan energiát érzett a zsigereiben, mint még sohasem. Hirtelen kipattant a szeme, és meglátta, hogy mit is ivott. Ez egy kéz volt, ami… véres. Egyből eltolta magától, és meglátta a sebet.

- Te jóságos ég! – suttogta. – Ez? – kérdezte saját magától. Chris leült mellé, és a szemébe nézett. Lauren eleinte nem viszonozta a tekintetet, majd rászánta magát, és belenézett a csoki barna szemekbe.

- Nyugalom, nincsen semmi baj! Ez az én vérem. Vámpírvér. Ami erőssé tesz – válaszolt a fel nem tett kérdésekre. Mintha olvasott volna a lány fejében, pedig ez képtelenség. Tudta, hogy a lány milyen erőket birtokol. Csak még nem tudta feloldani azt magában. Lauren felpattant az ágyról, és nekiütközött valaminek. Pontosabban valakinek.

- Szia, kislány – mondta gúnyosan a férfi.

- Markus, ne merd bántani! – erre az felhorkant. Majd nevetésben tört ki.

- Basszus, szar munkát végeztél! Ez nem is kiválasztott! Leütöttem, és elájult. Pedig, neki nem kellett volna elájulnia, érted?! – Lauren ekkor meggondolatlanul megütötte a férfit. Dühös volt, de nagyon. Mi az, hogy csak úgy leütöget bárkit? Meglendítette a kezét, és egy jókora pofont lekevert neki. A férfi úgy nézett ki, mint Chris, csak más arcberendezéssel. Ugyanolyan „napbarnított” volt, ahogyan csokoládé barna szemei. Most pedig, mégis meglátszott az ütés helye. Chris hangos nevetésbe tört ki.

- Na, mi az, tesó? Megütött egy lány? – kérdezte tőle, ekkor védelmezően a tanonca elé állt. De még mindig nevetett. Az volt a dolga, hogy kiképzetten vigye a központba, és egészségesen, éppen. Viszont, hogyha Markus kezelésbe veszi, akkor élve nem jut el kormányhoz.

- Erről beszélek, bay-bee – mondta ügyet sem vetve Chrisre. Egy egyszerű mozdulattal félretolta. Akkor Ő is vámpír? Hogy lehetséges ez? A lány hátrálni kezdett. – Jaj, nyugi már. Vajon csak a vámpírvértől vagy ilyen erős, vagy a képességedet dühvel aktiválod? – kérdezte tőle.

- Markus… - mondta, Chris. Ám ő rá se hederített a fiú „fenyegetésére”. A fickó még közelebb lépett Laurenhez, ekkor Chris vámpírsebességgel előtte termett, majd bemosott egyet a barátjának. Elvesztette az önuralmát. A szemei alatt az erek kidülledtek, és a szemfoga is meghosszabbodott.

- Ez újjal se merj hozzá érni! – vicsorította Chris. Markus elesett a nagy ütés miatt, de nevetve felállt, és lesöpörte magáról a koszt.

- Nem most látsz utoljára! – mondta határozottsággal a hangjában. Majd eltűnt. Elment. Túlságosan gyáva volt most maradni. Chris a lányhoz fordult, akinek az arcáról döbbentséget lehetett csak leolvasni. A fiú hirtelen közelebb lépett Laurenhez, majd megölelte.

- Annyira sajnálom. Egyből a kiképzőhelyre kellett volna mennünk. Pedig, még meg akartam veled ismertetni a képességeidet, de látom, hogy itt nem vagy biztonságban. A bátyám közelébe túl veszélyes. Később, simán legyőzheted majd, de most gyere! El kell mennünk – eléggé szétszórt volt. Tehetetlenséget érzett. Már meg is fordult volna, de a lány megragadta a kezét. Magához fordította.

- Milyen képesség? Nem értem ezt az egészet. Hogy tudtam akkorát csapni? – ez csak pár kérdés volt a sok közül. A férfi nagyot sóhajtott. Tudta, hogy előbb utóbb el kell mondania az igazat, de nem most.

- Gyere! El fogom mondani, megígérem – a lány már megbízott benne. Hiszen, ez a második alkalom, hogy megmentették. Chris felkapta a bőröndöket, és ismét a tűzpiros Ferrarihoz loholtak. Bepakolta a cuccokat, majd kinyitotta a lánynak az ajtót. Ő szinte beugrott a kocsiba. Beletaposott a gázba, majd nagy sebességgel szelték át New York utcáit.

Pár óra elteltével egy nagy épülethez érkeztek. A belváros szélénél volt található. Lauren csodálkozva nézte a hatalmas építményt. Te jó ég! Hogy fogok innen megszökni? , kérdezte magától. Tuti, hogy tele van beépített emberekkel. Szóval, tényleg nem lesz kispályás dolog a megszökés. Chris ismét kinyitotta a kocsiajtót. Lauren félénken és egyben idegesen is szállt ki a sportautóból. Vissza akart fordulni, és szaladni, de Chris megragadta, és szinte megával vonszolta.

- Innen már nincs vissza út! Sajnálom – a hangja őszintének tűnt, de Lauren nem akarta elhinni ezt az egészet. Olyan hátborzongató ez a hely. A lány egy utolsó könyörgő pillantást nyugtázott a fiú felé. Az megcsóválta a fejét. Lehetetlen ez az ügy. A férfi kivette a csomagtartóból a bőröndöket, és vezette a lányt. Egy hatalmas épületbe mentek be. Lauren megállt, majd lopakodva visszament a parkolóba. Innen pedig futásnak eredt. Úgy szedte a lábát, mint még soha. Még annál is gyorsabban, mikor Chris üldözte az iskolában. Tényleg! Hogy változott meg ennyire az a fickó? Akkor annyira másnak tűnt. A lány nekiszaladt valakinek. Ő megragadta a vállát, majd vonszolni kezdte az épülethez.

- Nem akarom, Chris, kérlek! – kérlelte őt, és a könnyei záporozni kezdtek a szeméből. Tovább mentek.  Semmi esélye sincsen. Immár egy börtönbe került. Sőt! Ez rosszabb volt annál. Az épületnek szürke falai voltak, és fém ajtók. Ezeket lehetetlen áttörni, még egy vámpírnak is. Embereket látott. Akik izgalommal nézték az új jövevényt, viszont egyben hülyének is gondolták. Nem menekülhet el erről a helyről senki. A lány ordítani kezdett, és még hangosabban kezdett zokogni.

- NE! – kiáltotta. Kérlelően, és kisírt szemekkel nézett a többiekre. Tovább mentek a folyósón. Egy még jobban elpáncélozott helyre. Szinte üvegből volt a helység, majd tovább mentek még egy ajtón, ahol egy modern és jól berendezett szobába értek.

- Michael! – szólt a férfi, hangosan. Ekkor előbukkant a szék mögül egy sötétbarna, tüsi hajú fiatalember. Aki maximum 30-nak néz ki. Barna szemei vannak, és egy kis borosta is meg van hagyva az arcán.

- Lauren? – kérdezte, mire a lány elfordította a fejét. – Tehát igen. – ekkor visszafordította a fejét. A kisírt szemekkel meredt a férfira. Beletörődött. Már elfogadta, hogy innen nem szabadul, és muszáj a kormányt szolgálnia.

- Szóval, Te vagy a kiválasztott. Amit gondolom ez az „ember”, már biztosan elmagyarázott – megráztam a fejemet, mire ő tág szemekkel a kiképzőm felé fordult. – Akkor innen átveszem az ügyet! – mondta, mire Chris nagy nehezen elengedett.

- Kövess, Lauren!  - mondta kedvesen és előre indult, vissza a folyósokra. Innen annyi ajtó nyílott, hogy szinte alig lehetett megszámolni azokat. A férfi kinyitotta az egyik ajtót, majd udvariasan előre engedte a lányt. Majd becsukta azt, és ismét előre indult. Ez is egy folyosó volt, melyen szinte ugyanannyi ajtó volt, mint az előbb. Ez egy labirintus, gondolta a lány. Ismét kinyitott egy ajtót, majd újra csak előreengedte Lauren-t. Ez a helység már egy igazi szoba volt. Az ágy a sarokba tátongott. Durva, szatén hatású lepedővel a tetején. Ezzel szemben egy szekrény volt, amely tölgyfából volt összerakva. E mellett pedig egy ablak, amely a városra nézett. Csodálatos látvány lehetett, főleg este. Ennyiből állt a szoba. Semmi más nem volt benne.

- Ülj le! – Lauren engedelmeskedett, és helyet foglalt az ágyon. A férfi nekitámaszkodott a falnak, egyik lábát felhúzva, és karját összefonva. – Az én nevem Michael. Az a dolgom, hogy felügyeljem ennek az építménynek a rendjét. Segítek a kiképzésben, és az akciókban is részt veszek. Ennyi dolog elég rólam… most térjünk át Rád – a lány figyelmesen hallgatta Michaelt – Szóval, Te egy kiválasztott vagy, ami annyit takar magában, hogy, sok-sok dolgot végrelehet hajtani a nélkül, hogy bármi bajod esne. Olyan erő van a birtokodban – hajolt közelebb -, hogy még egy vámpírt is le tudnál győzni. Chris-t is. Ő lesz a kiképződ, aki segít felszabadítani a benned lakozó erőket. Na, de visszatérve a kiválasztott dologra, koncentrációval képes vagy a tested bármelyik részére „páncélt” küldeni, és hogyha oda ütnek, akkor nem ér semmi fájdalom. De viszont, ha használod ezt az erőt, akkor sokkal erősebb leszel, gyorsabb… stb. – sorolta fel a dolgot, miközben mutogatott is. Lauren ezt a monológot elkerekedet szemmel nézet. Ő ilyenre képes lenne? Kis kuncogásba tört ki.

- Valamit félrenéztek, én ilyenre nem vagyok képes – rázta meg a fejét, mire Michael összeráncolta a homlokát.

- Ezt figyelembe se veszem, mert nincsen igazad. És még valamit kihagytam, ami már csak hab a tortán. Ha koncentrálsz, akkor nem csak a te sérüléseidet, de a többiekét is meg tudod védeni, ha kiterjeszted az energiádat. Ennek szabályozása hosszadalmas, és fárasztó munka, de idejében kell aktivizálni és kipróbálni. Könnyen tanulsz – ekkor beugrott valami a lánynak. Emlékezett rá, hogy amikor dogára kellett volna tanulni, de nem tette, mert nem tudott megtanulni. Viszont órán minden az eszébe jutott. Mert koncentrált. Az összes dologra emlékezett, és ötösre írta a témazárót. – úgyhogy már két napon belül küldetésre is küldünk. Persze nem olyan nehézre, de… küldetésre küldünk – mondta mosolyogva a végén. Lauren nem volt ennyire boldog a dologtól. Félt. Egyedül a nagyvárosban.

- Chris lesz a kiképzőm? – kérdezte, mire a férfi bólintott. – Ő segít aktivizálni az erőmet? – tett fel egy újabb kérdést, mire Michael még egyszer bólintott. – Te ember vagy? – a fickó harmadjára is bólintott. Ez olyan idegesítő, gondolta Lauren. Csak akkor beszél, ha kell?, tette fel a kérdést magában.

- Én most megyek, de addig pihenj! Készülj fel az edzésre! – az utolsó mondat első szavai annyira ismerősnek tűntek Laurennek.