3. fejezet

Sziasztok!

Juj, teljesen kiment a fejemből, hogy nekem tegnap kellett volna új fejeztet hoznom. Na, akkor most pótolom. Ezért nem is húzom tovább az időt, jó olvasást! Megjegyezném, hogy elütések lehetnek, nincs bétázva!

nicolee

A folytonos zuhanás kezdett eltűnni. Eleinte csak foltokat látott, majd nagyjából kitisztultak a vonalak. De még így sem élesen látott mindent. Szédült. Émelygett. Soha nem akarta megtapasztalni ezt az érzést.

- Lauren! Koncentrálj! – hallott meg egy határozott ismerős hangot. Reménykedni kezdett. Hogy, talán csak az egészet álmodta. Egy rossz vicc volt ez a „Kormánynak dolgozol, és kész!”szitu. De amikor kirajzolódott előtte minden, mégpedig élesen, akkor elvesztette az összes reményt. Erőtlennek érezte magát. Túlságosan is. Észre se vette, hogy könnyek csörögnek le az arcán. Zokogásba tört ki. Megint kezdett elgyengülni. Oldalra hajtotta a fejét, és ekkor érzett meg valamit. Egy fejtámlát. Nem, ez még sem az volt. Ezek masszív erős kezek voltak. Nem tudta kinyitni a szemét, nem volt képes rá. – Úristen – suttogta a férfi. Majd ezután Lauren hallott egy olyan hangot, mintha valaki éppen egy szörpöt szürcsölgetne. Ekkor megérzett valamit. Olyan furcsa íze van, gondolta magába. De inni kezdte, pontosabban szívni a vért. Chris vérét. Csak ő, ezt nem tudhatta. Most már volt annyi erő benne, hogy kinyissa a szemét.

- Chris? – kérdezte erőtlenül, és még többet kezdett inni abból, amitől felpörgött. Visszatért az ereje. Mi ez, valami energia ital? , kérdezte ismét magában. Annyi kérdés keringett most a fejében, hogy úgy érezte, mindjárt elájul. Ismét.

- Lauren, eleget ittál, most pedig, koncentrálj! Még jobban nyisd ki a szemed, így szinte semmit nem látsz! Vegyél mély levegőt! – utasította. A lány mélyen és lassan beszívta a levegőt. Most olyan energiát érzett a zsigereiben, mint még sohasem. Hirtelen kipattant a szeme, és meglátta, hogy mit is ivott. Ez egy kéz volt, ami… véres. Egyből eltolta magától, és meglátta a sebet.

- Te jóságos ég! – suttogta. – Ez? – kérdezte saját magától. Chris leült mellé, és a szemébe nézett. Lauren eleinte nem viszonozta a tekintetet, majd rászánta magát, és belenézett a csoki barna szemekbe.

- Nyugalom, nincsen semmi baj! Ez az én vérem. Vámpírvér. Ami erőssé tesz – válaszolt a fel nem tett kérdésekre. Mintha olvasott volna a lány fejében, pedig ez képtelenség. Tudta, hogy a lány milyen erőket birtokol. Csak még nem tudta feloldani azt magában. Lauren felpattant az ágyról, és nekiütközött valaminek. Pontosabban valakinek.

- Szia, kislány – mondta gúnyosan a férfi.

- Markus, ne merd bántani! – erre az felhorkant. Majd nevetésben tört ki.

- Basszus, szar munkát végeztél! Ez nem is kiválasztott! Leütöttem, és elájult. Pedig, neki nem kellett volna elájulnia, érted?! – Lauren ekkor meggondolatlanul megütötte a férfit. Dühös volt, de nagyon. Mi az, hogy csak úgy leütöget bárkit? Meglendítette a kezét, és egy jókora pofont lekevert neki. A férfi úgy nézett ki, mint Chris, csak más arcberendezéssel. Ugyanolyan „napbarnított” volt, ahogyan csokoládé barna szemei. Most pedig, mégis meglátszott az ütés helye. Chris hangos nevetésbe tört ki.

- Na, mi az, tesó? Megütött egy lány? – kérdezte tőle, ekkor védelmezően a tanonca elé állt. De még mindig nevetett. Az volt a dolga, hogy kiképzetten vigye a központba, és egészségesen, éppen. Viszont, hogyha Markus kezelésbe veszi, akkor élve nem jut el kormányhoz.

- Erről beszélek, bay-bee – mondta ügyet sem vetve Chrisre. Egy egyszerű mozdulattal félretolta. Akkor Ő is vámpír? Hogy lehetséges ez? A lány hátrálni kezdett. – Jaj, nyugi már. Vajon csak a vámpírvértől vagy ilyen erős, vagy a képességedet dühvel aktiválod? – kérdezte tőle.

- Markus… - mondta, Chris. Ám ő rá se hederített a fiú „fenyegetésére”. A fickó még közelebb lépett Laurenhez, ekkor Chris vámpírsebességgel előtte termett, majd bemosott egyet a barátjának. Elvesztette az önuralmát. A szemei alatt az erek kidülledtek, és a szemfoga is meghosszabbodott.

- Ez újjal se merj hozzá érni! – vicsorította Chris. Markus elesett a nagy ütés miatt, de nevetve felállt, és lesöpörte magáról a koszt.

- Nem most látsz utoljára! – mondta határozottsággal a hangjában. Majd eltűnt. Elment. Túlságosan gyáva volt most maradni. Chris a lányhoz fordult, akinek az arcáról döbbentséget lehetett csak leolvasni. A fiú hirtelen közelebb lépett Laurenhez, majd megölelte.

- Annyira sajnálom. Egyből a kiképzőhelyre kellett volna mennünk. Pedig, még meg akartam veled ismertetni a képességeidet, de látom, hogy itt nem vagy biztonságban. A bátyám közelébe túl veszélyes. Később, simán legyőzheted majd, de most gyere! El kell mennünk – eléggé szétszórt volt. Tehetetlenséget érzett. Már meg is fordult volna, de a lány megragadta a kezét. Magához fordította.

- Milyen képesség? Nem értem ezt az egészet. Hogy tudtam akkorát csapni? – ez csak pár kérdés volt a sok közül. A férfi nagyot sóhajtott. Tudta, hogy előbb utóbb el kell mondania az igazat, de nem most.

- Gyere! El fogom mondani, megígérem – a lány már megbízott benne. Hiszen, ez a második alkalom, hogy megmentették. Chris felkapta a bőröndöket, és ismét a tűzpiros Ferrarihoz loholtak. Bepakolta a cuccokat, majd kinyitotta a lánynak az ajtót. Ő szinte beugrott a kocsiba. Beletaposott a gázba, majd nagy sebességgel szelték át New York utcáit.

Pár óra elteltével egy nagy épülethez érkeztek. A belváros szélénél volt található. Lauren csodálkozva nézte a hatalmas építményt. Te jó ég! Hogy fogok innen megszökni? , kérdezte magától. Tuti, hogy tele van beépített emberekkel. Szóval, tényleg nem lesz kispályás dolog a megszökés. Chris ismét kinyitotta a kocsiajtót. Lauren félénken és egyben idegesen is szállt ki a sportautóból. Vissza akart fordulni, és szaladni, de Chris megragadta, és szinte megával vonszolta.

- Innen már nincs vissza út! Sajnálom – a hangja őszintének tűnt, de Lauren nem akarta elhinni ezt az egészet. Olyan hátborzongató ez a hely. A lány egy utolsó könyörgő pillantást nyugtázott a fiú felé. Az megcsóválta a fejét. Lehetetlen ez az ügy. A férfi kivette a csomagtartóból a bőröndöket, és vezette a lányt. Egy hatalmas épületbe mentek be. Lauren megállt, majd lopakodva visszament a parkolóba. Innen pedig futásnak eredt. Úgy szedte a lábát, mint még soha. Még annál is gyorsabban, mikor Chris üldözte az iskolában. Tényleg! Hogy változott meg ennyire az a fickó? Akkor annyira másnak tűnt. A lány nekiszaladt valakinek. Ő megragadta a vállát, majd vonszolni kezdte az épülethez.

- Nem akarom, Chris, kérlek! – kérlelte őt, és a könnyei záporozni kezdtek a szeméből. Tovább mentek.  Semmi esélye sincsen. Immár egy börtönbe került. Sőt! Ez rosszabb volt annál. Az épületnek szürke falai voltak, és fém ajtók. Ezeket lehetetlen áttörni, még egy vámpírnak is. Embereket látott. Akik izgalommal nézték az új jövevényt, viszont egyben hülyének is gondolták. Nem menekülhet el erről a helyről senki. A lány ordítani kezdett, és még hangosabban kezdett zokogni.

- NE! – kiáltotta. Kérlelően, és kisírt szemekkel nézett a többiekre. Tovább mentek a folyósón. Egy még jobban elpáncélozott helyre. Szinte üvegből volt a helység, majd tovább mentek még egy ajtón, ahol egy modern és jól berendezett szobába értek.

- Michael! – szólt a férfi, hangosan. Ekkor előbukkant a szék mögül egy sötétbarna, tüsi hajú fiatalember. Aki maximum 30-nak néz ki. Barna szemei vannak, és egy kis borosta is meg van hagyva az arcán.

- Lauren? – kérdezte, mire a lány elfordította a fejét. – Tehát igen. – ekkor visszafordította a fejét. A kisírt szemekkel meredt a férfira. Beletörődött. Már elfogadta, hogy innen nem szabadul, és muszáj a kormányt szolgálnia.

- Szóval, Te vagy a kiválasztott. Amit gondolom ez az „ember”, már biztosan elmagyarázott – megráztam a fejemet, mire ő tág szemekkel a kiképzőm felé fordult. – Akkor innen átveszem az ügyet! – mondta, mire Chris nagy nehezen elengedett.

- Kövess, Lauren!  - mondta kedvesen és előre indult, vissza a folyósokra. Innen annyi ajtó nyílott, hogy szinte alig lehetett megszámolni azokat. A férfi kinyitotta az egyik ajtót, majd udvariasan előre engedte a lányt. Majd becsukta azt, és ismét előre indult. Ez is egy folyosó volt, melyen szinte ugyanannyi ajtó volt, mint az előbb. Ez egy labirintus, gondolta a lány. Ismét kinyitott egy ajtót, majd újra csak előreengedte Lauren-t. Ez a helység már egy igazi szoba volt. Az ágy a sarokba tátongott. Durva, szatén hatású lepedővel a tetején. Ezzel szemben egy szekrény volt, amely tölgyfából volt összerakva. E mellett pedig egy ablak, amely a városra nézett. Csodálatos látvány lehetett, főleg este. Ennyiből állt a szoba. Semmi más nem volt benne.

- Ülj le! – Lauren engedelmeskedett, és helyet foglalt az ágyon. A férfi nekitámaszkodott a falnak, egyik lábát felhúzva, és karját összefonva. – Az én nevem Michael. Az a dolgom, hogy felügyeljem ennek az építménynek a rendjét. Segítek a kiképzésben, és az akciókban is részt veszek. Ennyi dolog elég rólam… most térjünk át Rád – a lány figyelmesen hallgatta Michaelt – Szóval, Te egy kiválasztott vagy, ami annyit takar magában, hogy, sok-sok dolgot végrelehet hajtani a nélkül, hogy bármi bajod esne. Olyan erő van a birtokodban – hajolt közelebb -, hogy még egy vámpírt is le tudnál győzni. Chris-t is. Ő lesz a kiképződ, aki segít felszabadítani a benned lakozó erőket. Na, de visszatérve a kiválasztott dologra, koncentrációval képes vagy a tested bármelyik részére „páncélt” küldeni, és hogyha oda ütnek, akkor nem ér semmi fájdalom. De viszont, ha használod ezt az erőt, akkor sokkal erősebb leszel, gyorsabb… stb. – sorolta fel a dolgot, miközben mutogatott is. Lauren ezt a monológot elkerekedet szemmel nézet. Ő ilyenre képes lenne? Kis kuncogásba tört ki.

- Valamit félrenéztek, én ilyenre nem vagyok képes – rázta meg a fejét, mire Michael összeráncolta a homlokát.

- Ezt figyelembe se veszem, mert nincsen igazad. És még valamit kihagytam, ami már csak hab a tortán. Ha koncentrálsz, akkor nem csak a te sérüléseidet, de a többiekét is meg tudod védeni, ha kiterjeszted az energiádat. Ennek szabályozása hosszadalmas, és fárasztó munka, de idejében kell aktivizálni és kipróbálni. Könnyen tanulsz – ekkor beugrott valami a lánynak. Emlékezett rá, hogy amikor dogára kellett volna tanulni, de nem tette, mert nem tudott megtanulni. Viszont órán minden az eszébe jutott. Mert koncentrált. Az összes dologra emlékezett, és ötösre írta a témazárót. – úgyhogy már két napon belül küldetésre is küldünk. Persze nem olyan nehézre, de… küldetésre küldünk – mondta mosolyogva a végén. Lauren nem volt ennyire boldog a dologtól. Félt. Egyedül a nagyvárosban.

- Chris lesz a kiképzőm? – kérdezte, mire a férfi bólintott. – Ő segít aktivizálni az erőmet? – tett fel egy újabb kérdést, mire Michael még egyszer bólintott. – Te ember vagy? – a fickó harmadjára is bólintott. Ez olyan idegesítő, gondolta Lauren. Csak akkor beszél, ha kell?, tette fel a kérdést magában.

- Én most megyek, de addig pihenj! Készülj fel az edzésre! – az utolsó mondat első szavai annyira ismerősnek tűntek Laurennek.