6. fejezet

Sziasztok!

Visszatér a régi kerékvágás... Minden hétfőn hozok fejezeteket. Ne haragudjatok! De itt van a nyár, és még lustább vagyok, mint eddig. xD Azaz, valamennyivel kevesebbet gépezek, és ha ide ülök akkor se a fejezettel foglalkozom. :$ Szóval, ne haragudjatok! Viszont, lassan beindulnak már a szálak. ;) Nem is húzom tovább az időjárást, itt a fejezet: (Megjegyezném, hibák előfordulhatnak! Nincsen bétázva.)

Lauren megengedte a forró csapot, hogy ellazítsa izmait. A mai nap után szüksége volt erre. Oly’ sok vegyes érzelem kavargott a fejében. Ez a rejtélyes, dögös idegen pedig csak fokozta ezt. A lány letagadta volna, de most akarata ellenére is a férfire kalandozott az elméje. Nem is csoda, hiszen annyira tökéletesnek látszott. Laurennek soha nem volt pasi ideálja, de most megtalálta.

Észre se vette, hogy a forró víz csak úgy dézsaszerűen áramlik a csapból. A folyadék már égette a testét, szinte szétmarta. Nem volt elég, hogy eddig is lázba égett, még ez is rá tett egy lapáttal. Elzárta a folyadékot, majd magára csavarta a törölközőjét.

A forró víz lecsapódott a tükörre, így nem látta tisztán az arcát. Jobb is.

- Szánalmas vagy – mormolta maga elé, és az ujjaival kirajzolta ezt a szót a tükörre. Majd hirtelen letörölte azt a tenyerével, s háttal állt a tükörnek. A szobájába ment és előkotort valamilyen cuccot a bőröndjéből. Egy viseltebb pizsamát vett ki, majd gyorsan magára húzta.

Szinte beugrott az ágyába, lekapcsolta a villanyt, majd magára húzta a takarót. Még így is látta a szoba körvonalait, hála a városból beszűrődő fénynek. Pár percig gondolkozott Damon-ön, de hamar elnyomta az álom. Vajon kiről álmodott?

Az álomban egy sötét elhagyatott utcában volt. Akárhova fordult, sötét, sötét és sötét volt. Csak onnan tudta, hogy egy kihalt útra tévedt, hogy különös szagok csapták meg az orrát. Másrészt, egy kis Erőt küldött a szemébe így nagyjából ki tudta venni a kukák, és egyéb dolgok körvonalát. Viszont, azoknak a bizonyos dolgokat nem akarta megtudni, hogy pontosan mit is takarnak magukba. Hátrálni kezdett, míg végül nekiütközött valakinek. Megfordult, és már egyből a férfi nyakához nyúlt, hogy közelebb húzza magához.
- Eljöttél? – kérdezte félénken, nagyon remélte, hogy a rejtélyes idegen az.
- Eljöttem – felelt lényegretörően. Most ő cselekedett, lehajolt a lány ajkaihoz és mohón csókolni kezdte. Egy falig hátráltak. Jelenleg égett egy lámpa, így az megvilágította a férfi arcát. Nem is az volt, akire számított. Nem Damon volt, még csak nem is Michael vagy Robert Pattinson a legjobb barátnőjének szeretett kedvese. Chris volt, Lauren egyből megszakította a csókot.

- Hogy képzelted? – kérdezte, szinte már köpve.

- Nem volt jó? – felelt egy másik kérdéssel, Chris pedig most olyan hatással volt a lányra, hogy azt nem lehetett leírni.

- NEM! – vágta rá, majd futni akart volna, de a férfi nekicsapta a falnak. Kicsavarta a kezét. Annyira erőszakos volt. – Damon! – kiáltotta hirtelen. Reménytelenül markolta meg a falat, mintha fel akarna mászni rajta. De ez lehetetlen volt, mivel nem volt pókember.

- Próbálkozz csak kislány! Ha az enyém nem lehetsz, akkor az övé se – ekkor egy hangos reccsenés töltötte be a teret és…Lauren felébredt.

Felkönyökölt az ágyában. Ömlött róla a víz és zihált. Most megint mehetek lefürödni, morfondírozott magában. Morogva felállt és ismét a zuhanyzó felé vette az irányt. Ekkor látta, hogy már világos van. A napfény különös színeket festett a szoba falára. Lauren elmosolyodott. Jó látvány volt az egész.

Megengedte a vizet, és gyorsan lezuhanyozott, most nem áztatta magát, mint éjfél körül, mikor hazajöttek a buliból.
Magára kapott egy melegítő nadrágot, és egy fehér toppot. Kifésülte a haját, és felfogta csurkába. Kilépett a folyosóra, ahol már járkált pár ember. Pedig még csak 7 óra volt. Lehet, hogy mindenki most kell fel. A lány az egyik irodához tévedt, melynek falára ki volt akasztva, hogy mi merre található. Gyorsan megnézte az ebédlőt, aztán indult volna, de még visszanézett az alaprajzra. Kajánul elmosolyodott. Ez még hasznomra válhat, gondolta és ördögien összedörzsölte a tenyerét.
Az étkezőbe ment, ahol már pár ember álldogált a pultnál, hogy kiszolgálja magát a konyhai kosztból. A látvány viszont, nem volt valami étvágygerjesztő. Csak még jobban elvette a fiatalok étkezéshez való kedvét.
- Egy tállal kérnék abból a zöld trutyiból – mutatott a sóskára. A konyhásnő hidegvérrel csapta rá kanalával a zöld valamit a lány táljára. Lauren komótosan az egyik asztalhoz sétált. Turkálni kezdett az ételben. Nem volt gusztusa megenni ezt az „ennivalónak” nevezhető ételt. Körülnézett a helységen, és látta, hogy ezzel a véleménnyel nem csak ő volt így.
Hirtelen Chris rontott be a helységbe, és szemével a lányt keresve. Miután megtalálta gyorsan az asztalhoz ment, és leült. Lauren meglepődött, egyáltalán nem számított a férfi érkezésére. A durva álom után, pedig nem is akarta látni. Érthető, hogy miért.
- Mit akarsz? – kérdezte cseppet sem kedvesen a lány, de a férfi se volt most valami fényes formában.
- Ohó, bocsánat, hogy aggódtam érted – emelte fel a hangját.
- Még is mi a francért aggódtál volna? – kiabált most már Lauren is
- Azért, mert olyan önfejű vagy, hogy állandóan bajba kerülsz – ordibált vissza.
- Na, most már aztán… - mormolta, kirúgta maga alól a széket és izzó szemekkel Chris szemébe nézett. Tartotta még a szemkontaktust, majd elkapta a fejét és kirohant a teremből. Természetesen Chris pedig utána eredt. Senki nem tartózkodott a folyosón, ami nagyon szokatlannak tűnt. A férfi megragadta és a falhoz szorította a lányt.
- Úgy utállak – mondta nevetve Lauren, aztán komolyra váltotta az arckifejezését.
- Én… nem – mosolyodott el a fiú, majd hirtelen közelebb hajolt a lányhoz. Az ajkait nézte, a szépen ívelt ajkait. Lauren kitért a kiképzője elől, és indult tovább a folyóson. Egy másodpercbe se telt, míg Chris előtte termett és váratlanul csókot nyomott a lány ajkaira. Legnagyobb meglepetésére pedig Lauren még viszonozta is. Csak cselekedett, át se gondolta, hogy mit tesz. A kezeit a fiú nyakához emelte, Chris pedig a lány derekán nyugtatta a tenyereit. Ekkor, eszébe jutott az álom. Ahogyan viselkedett a férfi vele. Egyből elszakította magát tőle, majd a lábára koncentrált. Dühös volt, így sikerült aktiválnia az erejét. Pár másodperc alatt a szobájába termett, és gyorsan magára csukta az ajtót. Lecsúszott a padlóra és fejét a felhúzott térdeibe temette. Nem fogta vissza magát, hangos zokogásba tört ki. Miért velem?, kérdezte magába. Miért kellett nekem ilyen különleges képességűnek születnem? Miért? Miért kellett nekem mindenbe belebonyolódni? Soha a büdös életbe nem szabadulok ki innen. Semmi esélyem sincsen. Villantak át az agyán a gondolatok.

Pár perc sem telt el, míg egy dörömbölés töltötte be a szobát.
- Lauren! – kiáltotta, és tovább dörömbölt. – Kérlek! Ne haragudj! Sajnálom. Nyisd ki! Nem kellett volna – de válasz nem érkezett. Chris magába gratulált, és szidta még a nem tudom mit is. Csalódott volt… Ő is.

**Pár nappal később**

Lauren a szokásos reggeli „szertartásával” indult el Michaelhez. Mostanság ők edzenek együtt. A lány mindennel beszámolt a férfinek, és mivel ő roppant megértő volt, így természetesen lecserélte Christ… saját magára. Mivel, minden „embernek” volt saját tanonca. Csak Laurennel alakult így a dolog.

- Köztudott, hogy az erődet eddig csak dühvel sikerült aktiválnod – kezdett bele Michael az általában hosszú-hosszú monológjaiba. – Most megtanuljuk, hogy akkor is előhívd, amikor csak szükséged van rá. – mosolygott rá biztatóan a lányra.
- Hogyan? – tett fel gyorsan egy kérdést, mielőtt a férfi ismét megszólalhatott volna.
- Koncentrációval. Fokozatosan kell elsajátítanod ezt a technikát – felelt. – Először, kezdjük a dühvel. Gondolj egy olyan emlékre, ami miatt dühös leszel. Menni fog? – a lány bólintott. – Rendben. Kezdjük!

Lauren automatikusan a Chrissel való álmára koncentrált. Becsukta a szemét. Érezte, ahogyan az adrenalin felszökik az ereiben. Erősnek érezte magát. Sebezhetetlennek.

Michael elismerően nézte a lányt, és egy „ez már tud valamit” bólintást nyugtázott felé, hiába nem látta a lány őt.

- A füledre – tért lényegre Mich. Lauren a fülébe küldte az erejét és szinte mindent hallott. Hallotta az ebédlőből áradó zajt, ahogyan két lány veszekszik, tévét… és még sok mindent
- A szemedre – a lány kinyitotta a szemeit, és mindent oly’ élesen látott. Majd’ megszédült, hogy ennyire érezte az Erőt a zsigereiben.
- Sikerült? – kérdezte.
- Igen – vágta rá egyből. – Annyira furcsa érzés. Mintha éreznéd az egész Erőt, amit birtokolsz. Nagyon durva. – mondta nevetve. Erre a férfi is szélesebbre húzta a száját.
- Rendben. Szóval, a düh-el való aktiválás már megy. Most gondolj valami olyan dologra, ami kellemes volt számodra. Talán egy rejtélyes idegen, vagy akárki. – Michael nagyon is rátapintott erre a dologra. Lauren felidézte magában a felcsillanó gyönyörű türkizkék szempárt. Damont. A férfit, akire ha rágondol, akkor megborzong az egész teste. Annyira, de annyira átélné azokat a pillanatokat még egyszer, amikor táncoltak vagy beszélgettek. Megbízott a férfiban. Akármiről lett volna szó, bármiről beszámolt volna neki. Bárcsak találkoznának még.

Lauren gondolatai akaratlanul is elkalandozott a jelenlegi álláspontról.
- Figyelsz Te rám egyáltalán? – hallotta meg a férfi gunyoros szavait. Kinyitotta a szemét, és azt látta, hogy az újdonsült kiképzője csak pár centiméterre áll tőle.
- Persze, hogy figyelek - vágta rá. – Bocsánat, csak elkalandoztam – pirult el, mire a férfi felhúzta a szemöldökét.

- Juj, most rosszra gondoltam – mondta nevetve.
- Ne már – nevetett a lány vele és belebokszolt a vállába. A férfi kis híján összeesett.
- Ez, meg mi volt? – kérdezte. Lauren értetlenül nézett rá.
- Nem hallottam semmit. – válaszolt.
- Nem, nem az. Amikor ideütöttél, mintha egy szikra szaladt volna át rajtam. – tájékoztatott, miközben a vállát dörzsölte, ahová odaütött a lány. – Mi vagy Te? – tette fel a kérdést komolyan.

Kérek kommenteket! :$ Kicsit rövidebb lett, mint a megszokott. És ez csak ilyen átvezető "szöveg" volt. Ja, és ezzel szeretnék minden kedves Olvasómnak Kellemes Nyarat kívánni!

Tudom, hogy nagyon ratyi lett! Ez eddigi legszörnyűbb videóm... xD De, a szándék a lényeg! :P